Messi olyat érhet el 2020-ban, amit előtte még soha senki

Olyan rekordokat dönthet meg ebben az évben a világsztár futballista, amit eddig senkinek sem sikerült.


Minden újév új célokat hoz, még azoknak is, akik már szinte mindent elértek. Így van ezzel a Barcelona szupersztárja, Lionell Messi is.

Leo Messi újabb csodálatos évet tudhat maga mögött, amit a hatodik Aranylabda címe is igazol. A Barcában töltött 16 szezonja során már teljesen átírta a futball-történelmet, de még mindig rengeteg új célja van.

Nézzük azokat, amiket elérhet 2020-ban:

Megdöntheti Pelé rekordját

A mai napig Pelé tartja azt a csúcsot, amelyet az egy klubban szerzett góljaival állított fel. Pelé 643 gólt szerzett a Santos játékosaként, de 618 találatával Leo Messi mindössze 25 gólra van a brazil legendától. Ha tartja jelenlegi formáját, idén új rekordot állíthat be.

Ötödször nyerheti meg csapatával a Bajnokok Ligáját

Az argentin már négyszer megnyerte csapatával a címet (2006, 2009, 2011 és 2015). Messi és csapata keményen küzdenek azért, hogy megszerezzék az ötödik kontinentális bajnoki címet. Ha Messi ötödször is diadalmaskodik, akkor ő (és Gerard Piqué is) már csak egyetlen címmel marad le a rekorder Francisco Gentótól, aki a Real Madriddal hatot nyert.

Tizenegyszeres La Liga győztes lehet

A Barcelona Messivel éppen annyiszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, ami az argentin mezszáma. Ezzel a tíz győzelemmel csak kettővel marad el minden idők rekorderétől, Francisco Gentótól.

Visszanyerheti a kupát

A Barca a csúcstartó a Copa del Rey történetében. Eddig harminc alkalommal nyerte meg a csapat a spanyol Királykupát, hétszer Messivel. A következő győzelemmel a focista utoléri a két all-time Athletic Bilbao rekordert, José María Belaustét és Agustín 'Piru' Gaínzát.
A kupa gólszerző éremtábláján is feljebb léphet Messi. Jelenleg 51 góllal az ötödik a sorban, Edmundo Suárez (Valencia, 55), Guillermo Gorostiza (Athletic, 64), Josep Samitier (Barça, 69) és Telmo Zarra (Athletic, 81) mögött.

Meglesz a hetedik Aranylabda?

Messit már hatodik alkalommal választották meg az Év Játékosának (2009, 2010, 2011, 2012, 2015 és 2019), és idén akár a hetedik Aranylabda címet is begyűjtheti.

Negyedik Aranycipő egymás után

Bár Messi sem lesz fiatalabb, de a korral a gólok száma s gyarapszik. Az argentin hatszor lett Európa legjobb gólszerzője, és a tavalyi szezonban ő lett az első, aki háromszor egymás után nyerte el a díjat. Meg tudja csinálni negyedszerre is?

Megdönteni Zarra Pichichi rekordját

Minden alkalommal, amikor Messi megnyerte az Aranycipőt, egyúttal ő lett Spanyolország top gólszerzője is. Ezzel megosztva tartja a rekordot az Athletic legendával, Telmo Zarrával, de egy újabb Aranycipővel Messi lenne a csúcstartó.

El Clásico, rangadók számában is a csúcson

Leo Messi nemrég beálította Xavi Hernandez rekordját, amely 42 El Clásico részvételt jelent. A következő szerepléssel új klubrekordot állít fel, ha pedig két rangadón is játszik Messi, akkor utoléri a minden idők rekordját tartó Sergio Ramost a Real Madridból.

Közel az új Barca pályáralépési rekordhoz

Xavi az egyetlen játékos, aki megelőzi. A legendás középpályás 767 alkalommal játszott a blankóknál, Messi jelenleg 705-nél tart. 2020-ban valószínűleg nem éri utol Xavit, de minden bizonnyal nagyon megközelíti a csúcstartót.

Új rekord beállítása az ugyanannl a csapatnál szerzett címek számában

Messi 34 trófeát szerzett már klubjával, és már csak három díj kell ahhoz, hogy megelőzze a Wales menedzserét, a Manchester United legendáját, Ryan Giggset.

Minden idők top gólszerzőjévé válni a Bajnokok Ligájában

Folytatódik a párbaj Leo Messi és Cristiano Ronaldo között. Az argentin 114 gólt szerzett eddig a BL szerepléseken, de a jelenlegi Juventus sztár 128 góllal vezet. 2020-ban akár még ezt a rekordot is megdöntheti Messi, ha tovább tart a BL menetelésük, mint a torinói csapaté.

Don't cry for me Argentina!

A trófea-halmozó zseninek ez az egyetlen kategóriája, amely fájdalmasan üres. Bármilyen meglepő, Messi felnőttként még nem szerzett nemzetközi kupát az argentin válogatottal. (21 évesen olimpiai bajnok lett, de azóta csak a döntőig jutott a nemzeti csapattal.) 


Akkor ki a GOAT?

Messi éremhalmozása már matematikailag is kezdi felülmúlni a futballtörténelem legnagyobb legendáinak termését. 2020-ban akár hivatalossá is válhat, hogy Lionel Andrés Messi Cuccittini, a Barcelona neveltje, aki teljes eddigi karrierjében hűséges volt klubjához válik Minden Idők Legjobb Focistájává.

Sport365.hu - Messi az évtized gólszerzője

A transfermarkt szakportál összegzése alapján az FC Barcelona és az argentin válogatott hatszoros aranylabdás támadója többször volt eredményes (522), mint ahány találkozón pályára lépett (521). A Real Madridot, majd a Juventust erősítő portugál Cristiano Ronaldo közelítette még meg a meccsenkénti egygólos átlagot (477 találat/489 mérkőzés).

 

Borítókép: Alex Caparros/Getty Images

Forrás: fcbarcelona.com

 

 

Videók