Messi: Ma már bánom azt, hogy...

Az argentin már máshogy látja a helyzetet, mint gyerekkorában. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Lionel Messi számára véget ért a klubszezon, miután Ronald Koeman úgy döntött az argentin klasszisnak már nem kell pályára lépnie a Barcelona utolsó találkozóján. A Copa Americára készülő játékosnak így lesz ideje kipihenni magát a válogatottal való szereplés előtt, és arra is, hogy átgondolja miként folytassa pályafutását.A hatszoros aranylabdás nemrég az ole.com.ar-nak adott bensőséges interjút, amelyben nemcsak karrierjéről és családjáról beszélt, hanem azt is elárulta miként növesztett szakállat, és mi az, amit utólag már megbánt.

Az első ügynök:

„Egy idősebb korosztályból hiányzott egy játékos és a nagymamám, aki jóban volt az edzővel, mondta neki, hogy játszasson engem. Az edző azt mondta, nem fogom őt játszatni, nézd meg, milyen kicsi, bántani fogják, de ő csak erősködött. Visszament és azt mondta, vegyél neki egy cipőt és jövő héten viszem edzésre” – mesélte Messi arról, hogy a nagymamája volt az első, aki felkarolta a karrierjét.

Az első lépések:

„Amint tudtam járni, már a labdával játszottam. Van idősebb testvérem és idősebb unokatestvérem és mindig együtt játszottunk. Fiatal koromtól kezdve volt egy labda a lábamnál, négyévesen kezdtem el játszani a klubnál, de az utcán is egyfolytában játszottam.

Nehéz, de gyors döntés:

„Hogy őszinte legyek, a döntés meghozatala (a Barcelonába való igazolás) nehéz, ugyanakkor gyors volt. Nem haboztam, nem gondolkodtam túl sokat, de nehéz volt, mert amikor megérkeztem a papírmunkák miatt nem tudtam játszani, aztán amikor elkezdhettem, megsérültem. Csaknem egy évet töltöttem úgy, hogy nem játszottam. Edzettem, de az nem ugyan az.”

Nyomasztó honvágy:

„Rosarioból mindig sírva tértem vissza, akartam is maradni, meg nem is. Szerettem volna eljönni Barcelonába, hogy továbbra is ugyanezt csinálhassam, ugyanakkor nehéz volt mindent otthagyni. Nagyon sok barátomat elvesztettem, a kommunikáció pedig nehéz volt. Ma már minden 13-14 évesnek van telefonja, de akkor még nem volt ilyesmi, így sok kapcsolatom elvesztettem a távolság és a kommunikációs problémák miatt.”

A legendás maszk:

Messi gyorsan fejlődött és hamar elérte az első számú csapatot, akkor azonban még az ifjúsági csapatot erősítette, amikor különleges ajándékot kapott. Egyszer megsérült az arca, és nem sokkal korábban Carles Puyolnak is hasonló sérülése volt, így az argentin megörökölte az ő maszkját, ami persze kicsit nagy volt a még csak 15 éves játékosra.

„Párszor edzettem benne, öt percig játszottam, de ez lehetetlen volt számomra, mert túl nagy volt számomra és mindenhol mozgott. Levettem és eldobtam, játszottam egy kicsit, azt hiszem, két gólt lőttem és 3-0-ra nyertünk.”


Puyol maszkját Messi örökölte meg.

Fotó: Clive Rose/Getty Images

Messi édesapja ugyanakkor nem volt elragadtatva a jelenettől.

„Az öregem kiabált az edzővel, hogy nem szabad maszk nélkül játszani és cseréljen le. Végül levittek, de akkor még nem érzékeltem a veszélyt és azt, hogy mi történhet. Csak játszani akartam, amennyire lehetséges, így abban az időben bosszantott (a maszk), nem láttam a labdát ezért levettem és játszottam tovább.”

A legnagyobb kincs:


A katalánok csillaga ma már maga is édesapa, és végtelenül hálás azért, hogy sok időt tölthet gyermekeivel.

„Olyan szerencsém van, hogy szinte egész nap velük lehetek. Elvihetem őket iskolába, mehetek értük, vihetem őket focira és minden más foglalkozásra. A legjobb az ébredés és a reggelizés velük… bár néha „megölném” őket.


Imádja a gyerekeit.

Fotó: Quality Sport Images/Getty Images

"Az az igazság, hogy a gyerekek napi rutinja miatt nagyon keveset mozdulunk ki, mindig mi alkalmazkodunk hozzájuk. Befejezik az iskolát, majd mennek néhány szakkörre. Elmegyek, felveszem őket és még csinálunk valamit, 20:30-21:00 körül vacsorázunk. Mire elalszanak, hulla vagyok.”

Jóban van a többi szülővel:

„Szerencsém van, hogy megismerkedhettem és megbarátkozhattam más szülőkkel, akiknek a gyerekei egy iskolába járnak a mi gyerekeinkkel. Thiago ment először iskolába és nagyon jó osztálya van, a szülők is rendesek, sok barátot szerzett. Gyakran találkozunk, összejövünk… és én csak egy vagyok közülük.”

Néha azért elbújna:

„A kirándulás a legnehezebb, amikor észrevétlen akarsz lenni, elmész valahova, ahol sok ember van, de esélyed sincs arra, hogy ne kérjenek tőled fotót. Van, amikor nyomás nélkül akarsz élni, és megőrülsz, mert nem akarsz senkivel összefutni.”

A Spanyol Labdarúgó Kupa, mint fordulópont:

Messi szerint fontos volt a Barcelona számára a Copa del Rey megnyerése.

„Az igazság az, hogy a közelmúltban megrendezett Spanyol Labdarúgó Kupa különleges volt számunkra az elmúlt periódusban, mivel eltelt pár év különböző kiemelkedő eredmények és címek nélkül. Mivel ez egy nagyon fiatal csapat, sok új emberrel, ez a kupa fordulópont volt számunkra és nagyon fontos.”


Fontos volt a kupa megszerzése.

Fotó: Mateo Villalba/Quality Sport Images/Getty Images

Amit már megbánt:

„Sajnálom, hogy nem kértem mezt azoktól a játékosoktól, akikkel gyerekkoromban találkoztam. Ronaldo (Nazario) és Roberto Carlos olyan játékosok, akikkel találkoztam, és örülnék, ha lenne mezem tőlük.”

A szakáll titka:
„Sokáig borotválkoztam. A Gillette-tel volt szerződésem és azt mondták borotválkozzak. Tehát amikor már nem volt velük szerződésem, úgy döntöttem, nem borotválkozom.”

Forrás: marca.com

Borítókép: David Ramos/Getty Images

Videók