Messi a pályán, világklasszishoz méltó módon reagált az újság lépésére

Messi megszerezte 650. gólját és perel.


Lionel Messi megszerezte 650. gólját is az FC Barcelona színeiben, a spanyol sportsajtó vezető híre azonban az, hogy az argentin klasszis futballista - a katalán futballklubbal egyetemben - beperli az egyik legnagyobb példányszámú spanyol napilapot, az El Mundót.

A klub és az argentin válogatott, egyúttal a Barca csapatkapitánya bírósági úton akar elégtételt kapni azért, mert a lap az érintettek engedélye nélkül vasárnap nyilvánosságra hozta Messi és az FC Barcelona 2017-ben kötött, csillagászati összegről szóló szerződését. A kontraktus az El Mundo anyaga szerint négy évre szól, és idényenként 138 millió euróval (48 milliárd forint) gazdagíthatja a játékost. Ez minden idők legmagasabb fizetése, amelyet sportoló kapott. A madridi lap emlékeztetett arra, hogy a 33 éves csatár 510 milliót már megkapott, hétfői írásában pedig "a hűségre vonatkozó záradékot" ismertette, amely arra kötelezi a katalán klubot, hogy július 15-én, két héttel Messi jelenlegi szerződésének lejárta után csaknem 39 millió eurót fizessen az argentin futballistának.

Sport365.hu - Kiszivárogtak Messi 2017-es szerződésének részletei

Az El Mundo című spanyol napilap vasárnap arról számolt be, hogy a katalánok sztárja minden eddiginél busásabb megállapodást írt alá, amely négy évre szól, és idényenként 138 millió euróval (48 milliárd forint) gazdagíthatja őt. Ez minden idők legmagasabb fizetése, amelyet sportoló kapott. A lap emlékeztetett arra, hogy a 33 éves csatár 510 milliót már megkapott a szerződéséből.

Az FC Barcelona már vasárnap hivatalos közleményben jelezte, hogy jogi lépéseket tesz a magánokiratot törvényellenesen ismertető El Mundo ellen, egyúttal kategorikusan cáfolta, hogy köze lenne "a felek közötti titoktartás elvén alapuló" adatok nyilvánosságra kerüléséhez. Maga Messi rögtön a pályán, világklasszishoz méltó módon reagált a bizalmas információkat megjelentető újság lépésére: főszerepet vállalt és pazar gólt is szerzett az Athletic Bilbao ellen vasárnap 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen. Ez volt 17 éves barcelonai pályafutásának 650. találata, ebből a 49., amelyet szabadrúgásból ért el.


Fotó: FC Barcelona/Twitter

Borítókép: FC Barcelona/Twitter

Videók