Messi a Barca játékosaival vacsorázott, Xavi így reagált rá

Titkon talán még a bajnoki címnél is jobban vágynak az argentin zseni visszatérésére a Camp Nouban. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Miközben a párizsiakkal megrekedtek a tárgyalások egy esetleges szerződéshosszabbításról, Lionel Messi kénye-kedve szerint azt tesz, amit csak akar, hisz lejár a kontraktusa a nyáron. Legutóbb épp Barcelonában járt, és ha már ott volt, elment vacsorázni korábbi klubtársaival Jordi Alba és Sergio Busquets személyében.

Xavi, a csapat edzője humorosan reagált a hírre.

„Később beültem egy sütire velük” – mondta nevetve, majd hozzátette, hogy semmit nem mondtak neki a játékosai.

„Ezek hipotézisek. A bajnokságra kell koncentrálnunk. Nem most jött el ennek az ideje, holnap a Rayo Vallecanoval játszunk.”

 

 

A korábbi Bajnokok Ligája győztes mestertől azt is kérdezték, számítanak-e segítségre a ligától az átigazolási folyamat könnyítésében.

„Ezt a kérdést a La Liga elnökének kéne megválaszolnia. Rossz embert kérdezel. Van pár előírás és nem látok semmilyen segítséget. Vannak szabályok, amiket be kell tartani.”

A Rayo Vallecano elleni bajnokit szerda este tíz órától rendezik, aki nem tervez korai pihenőt, a Spíler 2-n izgulhat egyik-másik fél sikeréért.

Borítókép: Getty Images Europe /  Quality Sport Images

Videók