Megvan, kivel játssza utolsó felkészülési meccsét a Real

Talán most már az eredmények is kedveznek majd.


Rómában játssza utolsó felkészülési mérkőzését a Real Madrid labdarúgócsapata.
 
A spanyol klub a honlapján jelentette be kedden, hogy augusztus 11-én az AS Roma vendége lesz.
 
Zinédine Zidane együttese az egyesült államokbeli túráján három mérkőzést játszott, 2-2 után tizenegyesekkel legyőzte az Arsenalt, 3-1-re kikapott a Bayern Münchentől és 7-3-as vereséget szenvedett a városi rivális Atlético Madridtól. 
 
Kedden (ma) a Tottenham Hotspurrel csap össze Münchenben, majd szerdán még egy mérkőzést játszik a négyes torna másik találkozója, a Bayern-Fenerbahce párharc győztesével vagy vesztesével. 
 
Ezt követően a Real Madrid Ausztriába utazik, és 6-án Szoboszlai Dominik csapatával, a Salzburggal mérkőzik. A felkészülés utolsó állomásaként kerül sor a római összecsapásra. A spanyol bajnoki idényt hat nappal később kezdi meg a madridi csapat.
 
Fotó: TF-Images/Getty Images

Videók