"Mbappé nem mondott nemet a Real Madridnak"

A spanyol klub egykori legendája szerint a dolgok nem mindig feketék vagy fehérek.


Hugo Sánchez a Marcanak adott interjút, melyben beszélt arról, hogy mi állhat Mbappé döntésének hátterében és azt is kifejtette magát, vagy a jelenkor sztárját, Karim Benzemát tartja-e jobb játékosnak.

Hugo Sánchez az 1980-as évek közepén egy pillanatig sem gondolkodott, amikor ajánlatot kapott a Real Madridtól, nem úgy, mint Kylian Mbappé, aki közel egy éves huzavona után úgy döntött, mégsem igazol a „Királyi Gárdához”. A legendás játékost most arról kérdezték, vajon mi állhatott Mbappé döntésének hátterében, és előfordulhat-e, hogy a francia mentálisan még nem állt készen a kihívásra.

„Nagyon nehéz neked válaszolni, mert nem tudok az ő fejével, agyával gondolkodni, és nem is én vagyok ő. De úgy érzem, hogy nem mondott nemet a Real Madridnak, hanem azt mondta a Real Madridnak, hogy várjon egy kicsit” – felelte Sánchez a Marca kérdésére.

„Mert annyi nyomás nehezedik rá, annyi külső helyzet, és talán még a családtagjai is nyomást gyakoroltak rá és befolyásolták a döntését, hogy nem a Real Madridot választotta. Ez volt a vágya, az illúziója, az álma, de az az álom, ahogy mondta, nos, az álom várhat egy kicsit.”

„Azt hiszem, mutatta a jeleit, hogy a Real Madridhoz akar szerződni, de most politikai, társadalmi és gazdasági problémák miatt nem tette meg. Nem hiszem, hogy azért, mert sok pénzt akart keresni, mert azt a Realnál is megkapta volna. Nem a pénz miatt, mondott nemet a Real Madridnak, hanem inkább azt mondta, nem árulhatok el más típusú, pénznél erősebb helyzeteket. Ezt meg kell értened” – fejtette ki.

Sánchez nemcsak Mbappéról beszélt, hanem a Real Madrid jelenlegi sztárjáról, Karim Benzemáról is. A riporter ugyanis azt kérdezte tőle magát, vagy a franciát tartja-e jobb játékosnak.

„Nagyon nehezek ezek a kérdések, amelyekre először neked kell válaszolnod, és nem nekem, mert nagyon tisztelem a korszakokat és az időket” – kezdte a választ.

„Biztos vagyok benne, hogy olyan játékosok, mint Pelé és Beckenbauer, akik idősebbek nálam, sikeresek lennének a mai fociban, és az összes nagyszerű játékos, aki részt vett ebben a csodálatos sportban, a fociban. Úgy érzem, hogy a mai fizikai körülmények, és a felkészültség miatt azt mondhatjuk, hogy a mai emberek, mint Cristiano Ronaldo vagy Messi, ha az 50-es években születtek volna, Pelé, Beckenbauer idejében vagy a mi korunkban, pontosan ugyanúgy ragyognának.”

„A nagy tehetségek és a nagyszerű futballisták, a sikeres emberek, úgy gondolom, hogy az élet bármely szakaszában sikerrel járnak. Élveznünk kell mindegyik pillanatát és idejét, és hálásnak kell lennünk, hogy megadták nekünk ezt.”

Borítókép: GettyImages

 

Videók