Marcelo kisfia lemásolta Ronaldo mozdulatát

Úgy tűnik az alma nem esett messze a fájától.


Marcelo gyermeke brillírozott a Liverpool ellen.

Marcelo remek karriert futott be a Real Madridnál. A játékos 2007-ben írt alá a Királyi Gárdához, ahol azóta 542 alkalommal lépett pályára és 38 gólt szerzett. Ezen kívül 23 cím megszerzéséhez járult hozzá, köztük négy Bajnokok Ligája elsőséggel. A most 33 éves játékos pályafutása a végéhez közeledik. Marcelo a 2021/22-es szezonban mindössze 14 alkalommal lépett pályára. Szerződése a nyáron lejár, és a dolgok jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy hosszabbítanak majd vele.

Lehet, hogy Marcelo madridi sztorija hamarosan véget ér, ugyanakkor nincs kizárva, hogy fiát, Enzót nemsokára már a klub első számú csapatában láthatjuk. A 12 éves Enzo jelenleg a Real Madrid utánpótlás csapatában játszik. Pénteken pedig pályára lépett a Királyi Gárda színeiben a Liverpool ellen a LaLiga Promises Santanderben.

A meccsen mutatott teljesítménye alapján igazi tehetségnek tűnik. Enzo az első és a nyolcadik percben is betalált, ezzel hozzásegítve a 6-0-s győzelemhez csapatát. A gyönyörű mozdulat után a fiatal játékos Cristiano Ronaldo ismert mozdulatával és „Siuu” kiáltásával ünnepelt.


Marcelo a lelátóról figyelte, és nem is lehetett volna büszkébb a fiára. A játékos egyébként korábban úgy nyilatkozott, reméli, hogy még sokáig folytathatja a játékot, mivel nagy álma, hogy fiával együtt léphessen pályára.

„Nyugodt vagyok. Ez az én klubom. Az az elképzelésem, hogy addig játsszak, amíg a fiam fel nem nő, hogy játszhassak vele, és szeretnék továbbra is magas szinten teljesíteni.”

Forrás: givemesport.com

Borítókép: Simon Hofmann - FIFA/FIFA via Getty Images

 

Videók