Már nem olyan magabiztosak a Real Madridnál? – készülnek a BL-mentes időkre

Már folyik az átalakítás.


A Real Madrid már elkezdte a felkészülést arra az esetre, ha a klubot kizárnák a Bajnokok Ligája sorozatból.

Florentino Pérez és igazgatótanácsa elkezdte a klub pénzügyeinek átszervezését, amely lehetővé tenné számukra, hogy több szezont el tudjanak tölteni anélkül, hogy a Bajnokok Ligájában játszanának. A Real Madrid tisztában van azzal, hogy egy időre eleshet a legrangosabb európai kupasorozatban való szereplésétől, mivel egyike volt azoknak a kluboknak, akik kezdeményezték az Európa Szuperliga létrehozását.

A sorozat elindítása miatt az UEFA beperelte a „Királyi Gárdát”, az ügyben pedig az Európai Unió Bírósága dönt majd. Az ítéletet várhatóan 2022 végén vagy 2023 elején születik majd meg. A madridi vezetők tisztában vannak azzal, hogy ha az UEFA megnyeri ezt a pert, annak az egyik következménye az lesz, hogy szankcionálják a Szuperliga létrehozásának kezdeményezőit, ennek részeként pedig több évre, vagy akár teljesen is kizárhatják őket a Bajnokok Ligájából.

Egy olyan forgatókönyv, amelyre korábban pénzügyi szempontból nem számított a Real Madrid. A klub kasszájában azonban jelenleg közel 780 millió euró készpénz van, amelyek mellett még fel nem használt hitelekkel is gazdálkodhatnak, ami elég lehet ahhoz, hogy kihúzzon egy vagy több szezont a BL-ből származó bevételek nélkül.

Erről a vozpopuli.com számolt be, amely szerint a Real már felhalmozott annyi tőkét, hogy megbirkózzon ezzel a helyzettel. A lap azt is hozzátette a Real Madrid vezetősége jelenleg azon dolgozik, hogy 2025 előtt megduplázza a klub értékét, melyhez nagyban hozzájárulhat a Bernabéu-, és a Szuperliga projekt.

Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Videók