Laporta: töretlen a Xavi iránti bizalmunk

Az elnök hiszi, hogy vezetőedzőjük még sok dicsőséget szerez a klubnak.


Bár úgy tűnik, a Barcelona a csoportkör után búcsúzik a Bajnokok Ligájától, a klub továbbra is töretlenül bízik vezetőedzőjében, Xaviban.

A katalánok a nyár folyamán sokat költöttek új játékosaikra és magas elvárásokkal vágtak neki a szezonnak.

A Barcelona nyolc forduló után ugyan vezeti a spanyol bajnokságot, ám az is igaz, hogy azzal a Real Madriddal egyenlő pontja van, amellyel vasárnap találkozik. A Bajnokok Ligájában ugyanakkor már nem ilyen fényes a csapat helyzete. A hazai pályán az Inter elleni 3-3-as döntetlent követően szinte biztossá vált, hogy a gránátvörös-kékek idő előtt búcsúztak. A sorozatban mutatott negatív széria ellenére úgy tűnik, Xavi helye továbbra is biztos a klubnál.

„Természetesen a Xavi iránti bizalmunk töretlen. Ismeri a klubot, a rendszert, kiváló ember és remek edző. Xavi sok sikert szerez majd még nekünk”
– mondta Joan Laporta a Barca TV-nek.

„A fő cél idén a La Liga megnyerése, és meg van hozzá a csapatunk, hogy ezt megtegyük. A Bajnokok Ligájában nagyon bonyolult volt a helyzetünk” – tette hozzá, majd az átigazolási piacra is kitért.

„Januári aláírások? Van még hova fejlődni” – mondta.

Borítókép: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Videók