Laporta: a Barcelona rosszabb helyzetben van, mint vártam

Az elnök szavai nem túl megnyugtatóak a katalán klub rajongói számára.


Joan Laporta, a Barcelona elnöke elismerte, hogy a katalán klub pénzügyi helyzete rosszabb, mint amennyire eredetileg gondolta.

Az 58 éves szakembert márciusban másodszor választották meg elnöknek, akkor Josep Maria Bartomeut váltotta. Laporta a nyár során már aláírt néhány szerződést, most pedig a La Vanguardiának adott interjújában mélyebb betekintést engedett a klub életébe.

"A klub rosszabb helyzetben van, mint vártam” – árulta el.

Vannak olyan szerződéseink, amelyek nagyon korlátoznak minket. Vannak dolgok, amiket meg kell indokolni és semmilyen intézkedést nem zárok ki.”

"Mindent meg fogunk indokolni, különben mi is cinkosok lennénk. A szerződésekben mindig ugyanazok szerepelnek.”

A világ klubjai közül a Barcelonánál a legmagasabb a bérköltség, részben ennek is köszönhető a jelenlegi bizonytalan anyagi helyzetük. Laporta felismerte, hogy ezt azonnal kezelniük kell.

"Elavult fizetésekkel találtuk szembe magunkat és zsonglőrködnünk kell. A meglévő szerződéseket meg kell változtatni, vagy át kell alakítani. Ezek után drasztikus intézkedések jönnek, amiket jó lenne, ha nem kellene meghoznunk, de semmi nincs kizárva a Barcelona érdekében” – magyarázta.

"A fizetések és a törlesztések 650 milliót tesznek ki, ami meghaladja a klub jövedelmét. Ezek a fizetések elavultak."

Laporta egyik fő célja az volt, hogy Lionel Messi meghosszabbítsa, de még mindig az argentin sztár válaszára vár.

"Szeretném, ha Messi a lehető leghamarabb igent mondana, mert ez minden szempontból segítene nekünk" - mondta.

"Nap mint nap kommunikálunk egymással. Izgatott és hálás vagyok azért, hogy vágya a maradás.

A barcelonai elnök alárulta, hogy a nehéz anyagi helyzetük ellenére szeretne még néhány igazolást. Egyúttal pedig a Szuperliga létjogosultságát is megvédte.

"Még három vagy négy aláírás várható" - jelentette ki Laporta.

"Ha azt akarjuk, hogy a futball vonzóbb és fenntarthatóbb legyen, akkor ezen az úton kell haladnunk (az Európai Szuper Ligával)"

Forrás: marca.com

Borítókép: Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Videók