Koeman: Laporta azt mondta, nem jön Xavi a helyemre! Miért távozott Messi?

A holland vezetőedző kitálalt.


A Barcelona korábbi edzője, Ronald Koeman megkérdőjelezi Lionel Messi távozásának indítékait, és azt mondja, hogy Xavi több bizalmat kap, mint amennyit ő kapott.

Ronald Koeman tavaly október 28-án hagyta el a Barcelonát. Valamivel több mint 14 hónapot kapott a klub edzői stábjában. A holland vezetőedzőt a klub ikonja, Xavi váltotta. Koeman most megtöri a csendet és az állítja, hogy nem kapott elég időt, és megkérdőjelezi Lionel Messi távozását.

„Egy ideig még nem fognak látni a Camp Nouban, még nem tehetem meg. Nem tehetek úgy az elnökkel, mint ha semmi sem történt volna. Nekem nem adtak annyi időt, mint amit most Xavi kap. Ez nekem fáj. Sok volt a sérült játékosom, míg most rendelkezésre áll egy Pedri és Ousmane Dembélé is. Ilyenkor azon tűnődsz, hogy nem történt-e valami más. Miért kellett Messinek távoznia? A klubvezetés tények elé állított, hogy néhány játékosnak mennie kell, hogy rendbe tegyék a pénzügyeket. De amikor ezt követően azt látom, hogy 55 millió euróért igazolnak (Ferran Torres) nem sokkal Lionel Messi távozása után, akkor elgondolkozom azon, hogy valami más is lehet a háttérben. Miért kellett Messinek távoznia? Minden edzőnek időre és türelemre van szüksége a vezetőségtől.”

Koeman azonban azt nem bánja, hogy a Barcelonának most jobban megy a sora.

„Laporta ezerszer elmondta nekem, hogy Xavi nem lesz a klub edzője, mert tapasztalatlan. Örülök, hogy most a klubnak jobban megy, ezáltal jó látni Frenkie de Jong-ot is, aki jó, régimódi futballt játszik. Nekem hiányzott az, hogy támogassanak. Az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy Laporta mással akar dolgozni. Számomra nem a pénz volt a fontos. Nagyon szerettem volna sikeres lenni edzőként Barcelonában, de rájöttem, hogy Laporta meg akar szabadulni tőlem.”

Forrás: fotbolltransfers.com
Borítókép és fotók: marca.com

Videók