Joan Laporta merész célokat tűzött ki a Barcelona számára

Mer nagyot álmodni.


A Barcelona elnöke szeretné, ha a klub újra a legszebb fényében pompázna.

Joan Laporta 2021 márciusában tért vissza a Barcelona elnöki székébe, éppen akkor, amikor a klub hatalmas pénzügyi problémával küzdött. Annak ellenére, hogy korábban kijelentették, a klubnak takarékosan kell működni ahhoz, hogy megszilárdítsa a pénzügyi alapjait, Laporta nagy reményekkel várja a 2022/23-as szezont.

Az elnök megerősítette, hogy a Spotify-jal kötött több millió eurós szponzori szerződésnek köszönhetően lehetőségük lesz a csapatba való nagyobb befektetésre. A Barcelona szeretne visszatérni a spanyol, és az európai futball élmezőnyébe, és Laporta szerint Xavi irányításával a csapat képes is lesz erre.

„Ha jól csináljuk a dolgokat, továbbra is meccseket és trófeákat fogunk nyerni” – mondta a Mundo Deportivo jelentése szerint.

„Újra szeretnék triplázni, és talán egy szextettet is nyerni, így a klub ismét referenciaérték lenne a világban.”

A Barcelona 2019 óta nem nyert bajnoki címet, és 2015 óta nem nyert Bajnokok Ligáját, Luis Enrique volt az utolsó edző, aki 2015-ben triplázott.
Pep Guardiolának a 2008/2009-es szezonban sikerült szextettet szereznie, amikor a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában, a Király Kupában, valamint a Spanyol Szuperkupában, az UEFA Szuperkupában és a FIFA Klubvilágbajnokságon is sikerült győznie.

Borítókép: Eric Alonso/Getty Images

Videók