Hangolódik a La Liga

Sevillai rangadó vár az Atlético Madridra.


Nehéznek ígérkező feladat vár az éllovas Atlético Madridra a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, vasárnap este ugyanis a negyedik helyezett Sevilla vendége lesz.

A fővárosi csapat január 12-én 2-0-ra verte otthon az andalúziai együttest, de előtte négy bajnoki összecsapásuk döntetlennel zárult. Az Atlético eddig csak kétszer kapott ki a La Liga mostani idényében, a Sevilla pedig már hétszer, saját otthonában azonban mindenképpen esélyes legalább a pontszerzésre. A második helyezett FC Barcelona, amely a világbajnoki selejtezők előtti utolsó fordulóban hat gólt szerzett a Real Sociedad otthonában, hétfőn lép pályára. Akkor a Valladolidot látja vendégül, melyet a legutóbbi öt alkalommal legyőzött. Az is a katalánok mellett szól, hogy amúgy is látványosan pozitív a mérlegük következő ellenfelükkel szemben, ráadásul Ronald Koeman vezetőedző csapata már 18 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban.

A Barcelonát követő Real Madrid az Eibart fogadja szombaton délután, egyértelmű esélyesként. A címvédő fővárosiak az erőviszonyok ismeretében és a tabellán elfoglalt helyezésen túl már csak azért is bizakodhatnak a három pont begyűjtésében, mert a bajnokságban az Eibar feljutása, azaz 2014 óta az egymás elleni 13 mérkőzésükön egy döntetlen és egy vereség mellett tizenegyszer győztek. A Real Sociedad-Athletic Bilbao párharcot csak jövő szerdán játsszák le, mert a két baszk együttes előbb a Király Kupa tavalyi, a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott döntőjében csap össze szombaton Sevillában.

La Liga, 29. forduló:
péntek:

Levante-Huesca 21.00

Borítókép: Burak Akbulut/Anadolu Agency/Getty Images

Videók