Hamis tanúzással vádolják a Real sztárját

Június óta folyik a nyomozás miatta.


Az eszéki ügyészség hamis tanúzás miatt vádat emelt a Real Madrid horvát futballistája, Luka Modric ellen.
 
A helyi média pénteki beszámolója szerint a válogatott játékost Zdravko Mamic, a Dinamo Zagreb korábbi igazgatója és annak fivére, Zoran, volt vezetőedző adócsalási és vesztegetési ügyében hallgatták ki. Az ügyészség szerint Modric megváltoztatta a vallomását arról, hogy amikor 2008-ban a Dinamótól a Tottenham Hotspurhöz igazolt, hogyan oszlott meg a kifizetés közte, Mamic és a klub között.
 
A 32 éves középpályás ellen június óta folyik a nyomozás, s ő tagadja, hogy hamis tanúvallomást tett volna. Amennyiben mégis bizonyosodik a bűnössége, hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
 

Több sztár is kihagyhatja a PSG-Real BL-visszavágót " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Miközben óránként születnek a cikkek a nemzetközi sportsajtóban a PSG - Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját már biztosan kihagyó Neymar sérüléséről, hollétéről és visszatérésének lehetséges dátumáról, addig jóval kevesebb szó esik a március 6-i mérkőzés azon lehetséges hiányzóiról, akik Zinedine Zidane-nak okozhatnak inkább fejfájást.

Videók