Fontos bejelentés a hétvégi Clásico előtt

Gyorsan kellett döntenie a spanyol szövetségnek.


A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) bejelentette, hogy Undiano Mallenco lesz a szombati Clásicon a játékvezető a Santiago Bernabeuban.
 
Mallenco, utolsó profi idényét tölti játékvezetőként, most azért lép Hernandez Hernandez helyébe, mert utóbbi sérülés miatt kiesett. 
 
Alberto Undiano Mallenco egyébként az Eibar-Celta Vigo mérkőzést kellett volna figyelnie a VAR szobából, de ezt a feladatot most José María Sánchez Martínez veszi át. Hernandez Hernandeznek a vádlija sérült meg, és legalább két hetet kénytelen kihagyni. 
 
Így beteljesülhet Mallenco álma, hogy karrierje végén még egy Clásicót levezényeljen. Eredetileg is azok között volt, akik közül kijelölték, ki vezesse a meccset, de akkor Alejandro Hernandez Hernandez mellett döntött még a szövetség. 
 
A Bernabueban a VAR szobában Mateu Lahoz fog figyelni, ami nem biztosíték arra, hogy nem lesznek ellentmondások a bíráskodásban, hiszen a jelenlegi szezonban ő az egyik, aki a legtöbb kétes ítéletet hozta.
 
Fotó forrása: S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

 

Videók