Florentino Pérez jól gazdálkodott a pénzzel, de ennek ára volt

A Real Madridnak 300 millió eurós veszteséget okozott a pandémia. A szurkolók ennek ellenére az igazolásokat hiányolják.


A Real Madridnak közel 300 millió eurós veszteséget okozott a koronavírus-járvány, összességében azonban a spanyol futballklub jelentős plusszal zárta a 2020/21-es idényt.

A blancók pénzügyi eredményeit tartalmazó jelentés szerint az előző szezonban 874 ezer eurós adózás utáni nyereséget könyvelhetett el a klub, amely az előző pénzügyi évben 313 ezres pluszt produkált.

"Ily módon a Real Madrid egyike Európa kevés nagy klubjának, amely nem szenvedett el pénzügyi károkat ebben a két évben, miközben az UEFA tanulmánya szerint a kontinens futballklubjai által felhalmozott működési veszteségek 2019 és 2021 között megközelítik a 6 milliárd eurót" - idézte a dpa a spanyol királyi klub közleményét.

A 13-szoros BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes fővárosiak vezetése elsősorban a sikeres takarékossági intézkedésekkel magyarázza az eredményes gazdálkodást, s a kiadások visszafogását igéri az elkövetkező időszakra is.

Borítókép: realmadrid.com

Videók