Felfüggesztetné Griezmannt az Atlético

Drasztikus lépésre szánták el maguk a fővárosiak.


Az Atlético Madrid követeli a LaLigától, hogy ne engedje Antoine Griezmannt játszani a Barcelonában a következő szezonban, jelezte a az első osztály vezetője, Javier Tebas.
 
Griezmann az előző szezon végén bejelentette, hogy elhagyja az Atlétit, annak ellenére, hogy az előző nyáron írt alá új 5 éves szerződést, pont a Barcát visszautasítva. Hosszú időt követően, aztán július 12-én a Barca megerősítette Griezmann szerződtetését, miután kifizették 120 millióra csökkent kivásárlási árát.
 
Viszont az Atléti ezt követően feljelentette a Barcát a spanyol szövetségnél, mely már a jelentés előtt vizsgálódott az átigazolás miatt. Ugyanis a fővárosi klub szerint már jóval a játékos árának csökkenése előtt megegyezett vele a katalán klub, így az eredeti 200 milliót követelik. 
 
A LaLiga elnöke, Javier Tebas pedig most azt is felfedte, hogy a Madrid kérvényezte, függesszék fel Griezmann játékengedélyét, amíg nem oldódik meg az ügy. 
 
"Az Atlético írt nekünk, kérve, hogy ha tudjuk, függesszük fel Griezmann engedélyét Barcelonában," mondta Tebas az Onda Cero rádióállomásnak. "Ezt lehetséges megtenni. Egy folyamat már elindult, a megfelelő szervezetnek meg kell oldania ezt a helyzetet. Én nem dönthetek."
 
Griezmann egy kisebb katasztrófát indított el az Atlétitől való távozásával, főleg, hogy mellette Lucas Hernandez, Rodri, Filipe Luis és Juanfran is elhagyta a klubot. Ezt követően nagybevásárlásba kezdtek a Matracosok. Joao Felix érkezett a francia helyére, valamint Marcos Llorente, Felipe, Hector Herrera, Renan Lodi, Ivan Saponjic és Kieran Tripper is áttette székhelyét a spanyol fővárosba.
 
Fotó: Hiroki Watanabe/Getty Images

Videók