Fájdalmai miatt nem játszhatott Messi

A Barcelona vezetőedzője elővigyázatosságból cserélte le a megsérült csatárt.


Ernesto Valverde, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a keddi bajnoki mérkőzésen elővigyázatosságból cserélte le Lionel Messit.

A szakember a Villarreal felett aratott 2-1-es hazai győzelmet követően elmondta: argentin játékosa fájdalmat érzett a bal combjában, így inkább a szünetben lecserélte.

"Pontosabbat egyelőre nem tudok mondani, ezzel meg kell várjuk a szerdai vizsgálatok eredményét"
- nyilatkozta Valverde a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Messi - aki hétfőn a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján vette át az Év játékosának járó elismerést - az első félidő 30. percében sérült meg, a katalánok akkor már 2-0-ra vezettek. A támadó ápolás után folytatta ugyan a játékot, de a második félidőre már Ousmane Dembélé érkezett helyette a pályára.

Az argentin klasszis másik sérülés miatt a szezon elején négy mérkőzést hagyott ki, a mostani a harmadik találkozója volt az idényben, először volt kezdő. Az előző két alkalommal csereként 31 percet, illetve egy félidőt játszott.

A spanyol sajtó szerint Messi játéka a Barcelona következő, szombati mérkőzésén, a Getafe elleni idegenbeli bajnoki összecsapáson erősen kérdőjelessé vált. A katalán gárda azt követően a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában az Internazionalét fogadja a Camp Nouban jövő szerdán.

Borítókép: Alex Caparros/Getty Images

Videók