Eto'o: "Hazard ugyanazon a szinten van, mint Messi"

Meglehetősen merész kijelentést tett a Barcelona egykori sztárja.


Samuel Eto'o merész kijelentést tett, ugyanis a Barcelona egykori sztárja szerint Eden Hazard "ugyanazon a szinten van", mint a hatszoros aranylabdás Lionel Messi.

A 39 éves kameruni legenda jól ismeri Messit, ugyanis három éven keresztül játszott együtt a Barca csapatkapitányával.

A Barcelona és az Inter egykori csatára szeretettel beszélt az argentin sztárról, akit a hónapokig húzódó nyári átigazolási kálváriája alatt is támogatott.

A spanyol AS beszámolója szerint Eto'o azon a véleményen van, hogy a Real Madrid belga válogatott labdarúgója, Eden Hazard azonos szintet képvisel, mint Messi, akivel kapcsolatban Eto'o elmondta, örül, hogy végül maradt a katalánoknál.


(Kép: Silvestre Szpylma/Quality Sport Images/Getty Images)

"Messi olyan számomra, mintha a fiam lenne. Boldog vagyok amiatt, hogy maradt. De ennek a csapatnak több Barcelona stílusú labdarúgóra lenne szüksége, olyanokra, akik a tiki-takát játsszák, nem pedig box to box játékosok."
– állapította meg a korábbi 118-szoros kameruni válogatott.

A Barca 33 éves klasszisa 44 meccsen lépett pályára az előző szezonban, 31 gólt szerzett, illetve kiosztott 26 gólpasszt. Sokáig úgy tűnt, hogy Messi elhagyja a katalán együttest a nyáron, a hosszas huzavona ellenére azonban nem rég eldőlt, hogy marad Spanyolországban.


(Kép: Ricardo Nogueira/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A Real belga sztárja, Eden Hazard tavaly nyáron igazolt Madridba a londoni Chelsea csapatától, azonban a 29 éves szélső nem tudta azt a formáját hozni első szezonjában, ami miatt előzetesen azt várták tőle, hogy majd Cristiano Ronaldo méltó utódja lehet. Hazard első idénye Spanyolországban nagyon rosszul sült el. A belga támadót több sérülés is hátráltatta, ami miatt nem is nagyon tudott pályára lépni a Real Madridban. Mindössze 22 meccsen szerepelt és csupán egy gólt szerzett, illetve kiosztott hét gólpasszt.


(Kép: Jean Catuffe/Getty Images)

Ennek fényében meglepő, hogy Eto’o egy szinten emlegette Hazardot Messivel.

A tavaly visszavonult játékos hozzátette, szeretné, ha korábbi klubja, a Mallorca visszatérne a spanyol élvonalba.

"Jövőre a Barcelona lesz a bajnok, de szeretném, ha a szívem csapata, a Mallorca visszatérne az első osztályba – mondta Eto’o. Szeretnék ismét egy remek Busquets-t látni a pályán. A Barcelona mindig címeket nyer, amikor ő a legjobb formáját képes hozni."

Forrás: sportbible

Borítókép: Getty Images

Videók