Őrjöngött első mérkőzésén: kiállították a Barca-klasszist

Ha már ott volt elküldött mindenkit a francba.


Első mérkőzésén kiállították a Barcelonához edzőként öt év után visszatérő Victor Valdést.

Valdés, a klub korábbi klasszis kapusa a katalánok U19-es csapatának az irányítását vette át, egy plusz egy évre. Az AS információi szerint az újdonsült vezetőedző első mérkőzése felemásra sikeredett, ugyanis hiába győzték le 1-0-ra a Girona együttesét, Valdés a kiállítás sorsára jutott, miután minősíthetetlen stílusban adott hangot nemtetszésének. Valdés előbb egy irodalmi stílusú "b*szd meg!" felszólítást intézett a játékvezető felé, majd egy „menj a pokolba!”-t is megeresztett, amiért a jól megérdemelt piros lapját megkapta.

Valdés a mérkőzés után megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és kiadott egy hivatalos közleményt, melyben megindokolta viselkedését: 

„Döntésem és kifakadásom mindössze a játékosaim egészségének védelmét szolgálta, mivel nem voltam elégedett a mérkőzések közötti szünetek időtartamával, jobban kellene erre a szervező szövetségnek figyelnie.”

Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Videók