Di María jelezte, hazudik a Real, és újabb dolgot árult el

Ángel di María, a Manchester United argentin válogatott szélsője ismét hangsúlyozta, nem igaz, hogy el akarta hagyni a Real Madridot, azért távozott, mert nem érezte magát megbecsülve.




Di María brit rekordösszegért, 75 millió euróért szerződött a manchesteriekhez, de ha rajta múlott volna, még mindig Madridban futballozna, legalábbis többször is így nyilatkozott. Florentino Pérez, a Real elnöke és Carlo Ancelotti vezetőedző is azt állítja, hogy Di María a távozását kérte, de ő cáfolja, hogy az eligazolása lett volna a célja. A 26 éves futballista kijelentette, hogy gyakorlatilag nem volt munkakapcsolata Pérezzel, aki nem is tartózkodott ott, amikor aláírta szerződését.

"Soha nem mondtam, hogy el akarom hagyni a Real Madridot, és nem is volt célom, de egyszerűen menned kell, ha azt érzed, nincs rád szükség" - mondta az America & Clossnak Di María.

Elárulta azt is, hogy a királyiak nem szerették volna, hogy pályára lépjen a németek elleni világbajnoki döntőben - végül nem is játszott, de nem emiatt.

"Kaptam a Madridtól a vb-döntő napján 11.00-kor egy levelet, amelyben azt kérték, ne lépjek pályára. 16.00-kor kezdődött a mérkőzés, és azon voltam, hogy a lehető legjobb állapotban legyek, tudván, hogy ismét megsérülhetek. A levelet rögtön széttéptem, nem érdekelt, mi lesz."

"Beszéltem Alejandro Sabellával (a szövetségi kapitánnyal - a szerk.), és ő hozta meg a döntést. Nem kívántam nyomást gyakorolni rá, tudtam ugyanis, előfordulhat, hogy le kell hozni 15 perc után, és emiatt a csapat bajba kerülhet, ezt nem akartam."

Elmondása szerint Cristiano Ronaldo mindig mellette volt, és megpróbálta maradásra bírni őt, majd megjegyezte, hogy nem tudja, meddig marad a Madridnál a portugál világsztár.

Videók