Dani Alves biztosan távozik a nyáron

Robert Fernandez, a Barcelona sportigazgatója elmondta, a jobb oldali hátvéd mindenképp távozik a Barcelona csapatától, ugyanis a játékos elmondása szerint ez szerepel a terveiben.


 

 
A sportvezető sajtótájékoztató keretében beszélt a kialakult helyzetről.
 
„Tavaly kötöttünk új szerződést, különleges helyzetben, ugyanis a klub nem igazolhatott játékosokat” – mondta Fernandez. „Akkor ez jó megoldásnak tűnt, hoszen remek szezon volt mögötte. Most a távozás mellett döntött. Ez egy személyes döntés, semmi más, már velünk is közölte, hogy mit szeretne.”
 
A 33 éves játékos ingyen távozhat, ugyanis ezt a legutóbbi szerződésébe foglalták. 
 
„Nem örülök, hogy Alves távozik, remek srác a pályán és azon kívül is, de tiszteletben tartjuk a döntését. 
 
Bízunk Aleix Vidalban, spanyol válogatott játékos, akiért nem véletlenül fizettünk a Sevillának, de reális opció Sergi Roberto is. Bellerin is remek játékos, de nem tervezzük jelen pillanatban a leigazolását” – zárta mondandóját a kérdések után Fernandez. 
 
 

Videók