Bemutatjuk a tíz legemlékezetesebb Barca-Realt!

A 265. „el Clásico” felvezetőjének negyedik részében a két csapat párharcának tíz legendás összecsapását vesszük górcső alá.


 
FONTOS! A mérkőzések kiválasztásánál igyekeztünk mindkét fél számára kedvezően választani, éppen ezért 5-5 Barcelona-, illetve Real Madrid győzelemmel véget ért találkozót választottunk!
 
1) 1943. június 19. – K.O. a hőskorban
Copa del Rey – Real Madrid-Barcelona 11-1 (Pruden 5., 32., 35., Barinaga 30., 42., 44., 87., J. Alonso 37., 74., Curta 39., Botella 85., ill. Martín 89.)
A két csapat közötti legnagyobb különbség ezen kupaelődöntős párharc visszavágóján alakult ki. A Real az első, 3-0-ra elveszített mérkőzés után annyira bepánikolt, hogy a második mérkőzésen kiütötte a katalánokat. Azonban hiába a kiütés, a fináléban az Athletic Bilbao a legendás Telmo Zarra hosszabbításban lőtt góljával a madridiak fölé tudott kerekedni.
 
 
2) 1960. november 23. – A nagy sorozat megszakad
BEK – Barcelona-Real Madrid 2-1 (Vergés 33., Evaristo 81., ill. Canário 87.)
Mint ismeretes, a Real a Bajnokcsapatok Európa-kupája első öt kiírását egyaránt megnyerte, és az 1960-61-es trófeára is jó eséllyel pályáztak, ám a Barcelona elleni nyolcaddöntőben eldőlt, nem írja tovább a történelmet a királyi gárda. Ebben a játékvezetői körülmények is közrejátszottak, Reg Leafe a beszámolók szerint Puskásék négy gólját sem adta meg, mely közül három teljesen szabályos volt.
 

 
3) 1960. december 4. – Valahogy így kell visszavágni
La Liga – Barcelona-Real Madrid 3-5 (E. Martínez 28., Villaverde 34., Kubala 89., ill. Di Stéfano 3., 81., del Sol 15., Gento 43., 79.)
Tizenegy nappal a csúfos kiesés után a Clásicók történetének egyik legjobb összecsapásán méltó elégtételt vett Kubaláékon a Di Stéfano és Gento vezette madridi alakulat.
 
 
4) 2005. november 19. – Amikor a legnagyobb rivális szurkolói állva tapsolnak
La Liga – Real Madrid-Barcelona 0-3 (Eto’o 14., Ronaldinho 59., 77.)
Volt egy olyan jó harminc év, amikor a klasszikusok – hol az egyik, hol a másik fél gyengébb játékosállománya miatt – egy picit háttérbe szorultak, a kilencvenes évek közepén aztán újra egyre fontosabbá vált a párharc. 2005-ben egy brazil fiatalember olyan élményben részesült, mint Barca-játékos még soha: Ronaldinho elképesztően futballozott, majd a Bernabéu közönsége állva tapsolta meg a cselkirályt.

5) 2008. május 7. – Az utolsó Pasillo
La Liga – Real Madrid-Barcelona 4-1 (Raúl González 12., Robben 20., Higuaín 62., Van Nistelrooy 77., 11-esből)
Spanyolországban van egy olyan szokás, hogyha egy csapat idő előtt behozhatatlan előnyre tesz szert a bajnokságban, akkor a következő játéknapon az ellenfél csapata díszsorfalat áll a bajnok pályára lépésekor. Mondanunk sem kell, ha ez az alkalom pont egy Clásicón jön el, akkor az maga a mámor. A legutóbbi ilyen alkalom a Real 2008-as ligaelsőségénél fordult elő, és a blancók 4-1-es örömjátékot rendeztek.
 
 
6) 2009. május 2. – Révbe ér a tiki-taka
La Liga – Real Madrid-Barcelona 2-6 (Higuaín 14., Ramos 56., ill. Henry 18., 58., Puyol 20., Messi 36., 75., Piqué 83.)
Josep Guardiola, a futballforradalmár. Mi mást mondhatnánk arra az emberre, aki a világ egyik legjobb csapatát olyan hatékonyan formálta a saját képére, hogy az irányítása alatt már az első idényében triplázni tudjon, azaz a bajnokság és a Copa del Rey mellett a BL-ben is diadalmaskodni tudjon. Az „i”-re a pontot ez az idegenbeli kiütés tette fel végképp a tiki-taka első idényére.
 
 
7) 2010. november 29. – „A gyereket felhoztuk az ifiből, hogy érezze a törődést, erre még ő is gólt rúg a Madridnak”
La Liga - Barcelona-Real Madrid 5-0 (Xavi 9., Pedro 17., David Villa 54., 56., Jeffrén 90.)
Az idézetet soha, senki nem mondta, csak az alább látható videóban szerepel. A Real Madrid új edzővel próbált valamit tenni a tiki-taka ellen, ekkor még sikertelenül, ám ezután a csúfos vereség után határozta el véglegesen José Mourinho, hogy ő lesz az, aki megtöri a Barcelona uralmát.

8) 2011. április 20. – Mourinho első nagy diadala Guardiola ellen
Copa del Rey – Barcelona-Real Madrid 0-1 h.u. (C. Ronaldo 103.)
Ez először a 2011-es kupadöntőben sikerült, ahol a Barca nem talált fogást a fővárosi csapaton – vagy ha igen, Iker Casillas védett – sőt, a hosszabbításban Cristiano Ronaldo a fellegekből a kapuba fejelt góljával tizennyolc év várakozás után ismét elhódította a király kupát a Real. Ha már a BL-átkot nem, legalább ezt sikerült megdönteni Mourinhonak.

9) 2014. március 23. – A legfordulatosabb
La liga – Real Madrid-Barcelona 3-4 (Benzema 20., 24., C. Ronaldo 55., 11-eből, ill. Iniesta 7., Messi 42., 65., 84., az első kettőt 11-esből)
A spanyol bajnokság történetének egyik legnagyszerűbb idénye a hajrához érkezett. A Barca, a Real és az Atlético közötti kiélezett küzdelem közepette került sor erre a klasszikusra, melyen a két fél abszolút felnőtt a feladathoz, a találkozón háromszor is változott a vezető fél kiléte, ám hiába a két gigász parádéja, a bajnoki címet az Atlético elhappolta előlük.
 
 
10) 2014. április 16. – Gareth Bale, a döntőspecialista
Copa del Rey – Real Madrid-Barcelona 2-1 (Di María 11., Bale 85., ill. Bartra 68.)
Ha Mestalla és Copa del Rey finálé, akkor Real Madrid-győzelem! Ezúttal már nem Mourinho, hanem Carlo Ancelotti vezette a királyi gárdát, és látványos 4-3-3-as játékrendszerével úgy tűnt, megtalálta az ellenszerét a katalánoknak, ám a 85. percig úgy tűnt, az eredmény nem fogja visszaigazolni ezt az olasz edzőnek. Ekkor jött Gareth Bale, és úgy kerülte meg az egyenlítő gólt szerző Marc Bartrát, majd lőtt Pinto lábai között a kapuba, ahogy csak a legnagyobbak képesek.

+1) 2002. november 23. – Az a bizonyos disznófej…
La Liga – Barcelona-Real Madrid 0-0
Ahogy az eredmény is mutatja, ez a meccs nem a látványos megmozdulásokról maradt emlékezetes, illetve mégis. A két csapat rivalizálását ekkorra Luis Figo átigazolása annyira kiélezte, hogy a mérkőzés 25. percében, amikor a portugál szöglet(ek)et végzett el, megdobálták whiskys üvegekkel, műanyag flakonokkal és egy disznófejjel. Nem mindennapi jelenetek voltak ezek!
 
A Clásicót felvezető sorozatunk következő részében a Guardiola-Mourinho párharc eseményeit vesszük górcső alá!
 
A 265. Barcelona-Real Madrid felvezető sorozatának korábbi részei:

Videók