A Real Madrid visszavásárolná Moratát

A Diario As szerint a Real Madrid jövő nyáron visszavásárolná korábbi, saját nevelésű, spanyol válogatott csatárát, Álvaro Moratát a Juventustól.


A spanyol sajtó szerint visszavárják Madridban Álvaro Moratát, aki tavaly nyáron hagyta el királyi gárdát, mert nem érezte Carlo Ancelotti mester bizalmát.

Az átigazolás most alaposan visszaütött, a 22 éves, madridi születésű támadó is kivette a részét a Juventus Real elleni 2-1-es sikeréből a BL-elődöntős párharc első, hétközi mérkőzésén, korábbi csapata ellen.

A blancóknak 2016 nyarán, 30 millió euróért lesz lehetőségük visszaszerezni a sztárt azon szerződés záradékénak értelmében, amelyet 2014-ben kötött egymással a Real és a Juve a 20 milliós eladásról.

Más kérdés, hogy mit szól majd ehhez Morata, aki többször is hangoztatta az elmúlt hónapokban, milyen jól érzi magát a Juvénál, amellyel az elmúlt hétvégén hódította el az olasz bajnoki címet.

Kapcsolódó hírünk:

Pogba visszatér, játszhat Madridban

Videók