A Kölyök visszatért, az Atlético három perc alatt elintézte a Celtát

A spanyol bajnokság 38. fordulójában az Atlético Madrid 2-0-ra legyőzte a Celta Vigót. A Matracosok támadója, Fernando Torres zseniális gólt lőtt, míg Jan Oblak bezsebelt a Zamora-díjat.


 

Az első félidőben érezhető volt, hogy az Atlético már kiszállt a bajnoki címért való versenyfutásból, mert Diego Simeone tanítványa nem pörögtek teljes fordulatszámon. A fordulás után aztán két Fernando Torres villanás is elég volt a győzelemhez. A „Kölyök” az 51. percben Koke beadása után, kiszorított helyzetből félollózta a hálóba a labdát, majd három perc múlva szintén hasonló mozdulattal, háttal a kapunak telibe találta a felső lécet, de a kipattanót Antoine Griezmann az üres kapuba fejelte. Az Atlético Madrid a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban, a csapat szlovén kapusa, Jan Oblak 0,47-es együtthatóval bezsebelte a Zamora-díjat.

 

A másik esti mérkőzésen az Európa Liga-döntőre készülő Sevilla 3-1-s vereséget szenvedett az Athletic Bilbao otthonában. Az első félidőben Aduriz duplájával előnybe került az baszk csapat, majd a játékvezető a kispadról kiállította a Sevilla játékosát, Cokét. A fordulás után Juan Munoz góljával megpróbált kapaszkodni az andalúz csapat, de Timothee Kolodziejczak kiállítása megpecsételte a kettős emberhátrányban futballozó vendégek sorsát. A 71. percben Raúl Garcia még növelte a Bilbao előnyét, ezzel kialakult a 3-1-s végeredmény.

 

Primera Division, 38. forduló

 

Atlético Madrid-Celta Vigo 2-0 (Torres 51., Griezmann 54.)

Athletic Bilbao-Sevilla 3-1 (Aduriz 11.,31., Garcia 71. ill. Munoz 55.)
Kiállítva: Rico (90.) ill. Coke (34.), Kolodziejczak (58.)

Videók