A Barcelona addig nem tud igazolni, míg nincs meg az új elnök

Elhalasztották az FC Barcelona elnökválasztását.


A koronavírus-járvány miatt elhalasztották az FC Barcelona jövő vasárnapra tervezett elnökválasztását.

"A regionális kormány által elrendelt kijárási korlátozások miatt a választások időpontját el kell halasztani" - áll a katalán klub pénteki közleményben.

Carles Tusquets ideiglenes elnök péntek délután egyeztet a három versenyben maradt jelölttel, Joan Laportával, Victor Fonttaé és Toni Freixával, hogy közösen döntsenek a választás új időpontját. A találkozóra azért is szükség van, mert a Barcelona labdarúgócsapata szeretné leigazolni Eric Garciát, a Manchester City védőjét, de a szerződtetése meghaladja Tusquets jogkörét, így a három jelölt hozzájárulására is szüksége van ehhez.


Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Az egyesület korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről. Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a posztért.

Borítókép: Manu Fernandez/Pool via Getty Images

Videók