A Barca szurkolói nem kérnek a kiszemeltből

Hatalmas sztárra mondanának nemet.


A Mundo Deportivo és a Sport is szavazást indított, hogy megtudja, a Barca szurkolói mennyire szeretnék csapatukban látni az Atlético Madrid sztárját, Antoine Griezmannt, és az eredmények nagyon meggyőzőek.
A Sportnál a voksolók 83 százaléka kattintott arra, „semmiképp”, további 8 százalék pedig a "nem" lehetőségre, így mindössze 7 százalék örülne Griezmann érkezésének. A Mundo Deportivónál még nagyobb százalékban voltak a nemet mondók, majdnem 92 százaléknyian.
 
Tisztán látszik, hogy mennyit változott egy év alatt Antoine Griezmann megítélése. Tavaly még alig várták, hogy az Atlético támadója csatlakozzon a Barcelonához, de egy szappanopera végén maradt a csatár. Döntését egy dokumentumfilmben jelentette be.
 
Ez a hozzáállás, az elutasítás, és a Juventus ellen mutatott teljesítménye úgy tűnik, meggyőzte a Barça rajongókat, hogy Griezmann nem az a játékos, akire szükségük van. Barcelona mindent megtesz, hogy Luis Suárez helyettesét megtalálják, de míg a Mundo Deportivo és a L’Équipe szerint a Barça ismét tárgyalásba kezd a játékossal, látszik, hogy a szurkolók bárki mást szívesebben fogadnának.
 
Fotó forrása: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Videók