A Barca legendája anno majdnem a Premier Leaguebe igazolt

Ma már mindenki a katalánok klasszisaként beszél róla, de könnyen alakulhatott volna ez másként is.


Cristiano Ronaldóval egy napon mutatták be a Manchester Unitednél, ma már mégsem emlékeznek rá túl sokan. Kleberson, aki nem hagyott túl mély nyomot a vörös ördögök történelmében és mindössze húsz Premier League meccsen szerepelt, Párizsból érkezett 2003-ban.

A TheAthletic-nek nyilatkozó brazil, jó barátja volt Ronaldinhonak, aki akkoriban szintén a Paris Saint Germanben futballozott.

„Sokat beszéltem vele a Mannchester Unitedről akkoriban. Emlékszem, azt mondta nekem: le akarnak minket igazolni, mit gondolsz?”

„Mondtam neki, hogy igen, én megyek. Manchester United? Nagyszerű, az egy nagy csapat. Később soha nem beszéltünk erről. Nem tudom miért nem Angliába jött végül, de nekem biztos könnyebb lett volna, ha ott van. Remek barátok voltunk, együtt játszottunk a világbajnokságon is.”

Az ügy hátteréhez hozzátartozik, hogy a támadó mindenképp távozni akart az akkor még csak középcsapatnak számító párizsiaktól, a frissen megválasztott elnök, Joan Laporta pedig ígéretet tett a katalánok szurkolóinak, hogy a Thierry Henry, David Beckham, Ronaldinho hármas egyik tagját a Camp Nouba csalogatja.

Henry akkor viszont még nem akarta elhagyni az Arsenalt, Beckham meg már megegyezett a Real Madriddal, így a Manchester United és Kleberson legnagyobb bánatára a brazil szélső Spanyolországba igazolt 30 millió euróért.

Borítókép: Getty Images North America

Videók