Fontos dokumentum vált semmisé a Neymar-ügyben

A barcelona közleményt is jelentetett meg az üggyel kapcsolatban.


p> Lényegében az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy Neymar a francia Paris Saint-Germain játékosa legyen, a brazil játékos eddigi klubja, a Barcelona ugyanis csütörtökön délután elismerte, a támadó kifizette a 222 millió dolláros kivásárlási árát, vagyis a szerződése lényegében érvénytelenné vált. A Barcelona szűkszavú közleménye szerint minden hivatalos iratot átadtak az UEFA-nak, innen már az európai szövetségen múlik, hogy büntetik-e Neymar bármiféle okból. Korábban felmerült, hogy a spanyol liga blokkolná Neymar átigazolását, és nem engednék, hogy a játékos saját magát vásárolja ki szerződéséből – továbbra is ez az álláspontjuk, szerintük ugyanis ez illegális átigazolás lenne.

Nem fogadták el Neymar 222 milliós kivásárlási árát " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Javier Tebas Medrano, a spanyol Profi Labdarúgó Liga elnöke korábban már jelezte, hogy nem fogja elfogadni Neymar 222 millió eurós kivásárlási árát, csütörtökön reggel tartotta magát a szavához - írta az m4sport.hu. Javier Tebas a spanyol Asnak korábban adott interjújában már megemlítette, hogy elfogadhatatlannak tartja a Barcelona által meghatározott kivásárlási árat Neymar esetében.

Videók