Koeman: Képesek vagyunk az összes meccsünket megnyerni

A holland szerint összejöhet a kilencből kilenc.


Ronald Koeman, a spanyol labdarúgó-bajnokságban második Barcelona holland vezetőedzője képesnek tartja csapatát arra, hogy a La Ligából hátralévő kilenc meccsét egyformán megnyerje.

A szakember azt követően fogalmazott így, hogy a 29. forduló hétfői mérkőzésén hajrágóllal 1-0-ra legyőzték otthon a Valladolidot. Koeman kiemelte: ezúttal nem voltak kellően frissek, amit szerinte a válogatott szünet okozott. Hozzátette: ha ismét korábbi teljesítményükre lesznek képesek, akkor meg tudják nyerni az összes mérkőzésüket a bajnoki idényben.

"A hétfői találkozónk azonban emlékeztetett minket arra, hogy mindig a legjobb játékunkat kell nyújtanunk, és végig koncentráltnak kell maradnunk a meccseken. Nem kezdtünk jól, de a második félidőre feljavultunk. Változtattunk a taktikán, és volt néhány cserénk, ami után már sokkal jobban játszottunk"
- mondta.

A Valladolid elleni meccsen a szerencsével sem álltak hadilábon a katalánok: a vendégeknek volt kapufájuk, Jordi Alba tizenhatoson belüli kezezését nem ítélték szabálytalannak, illetve 11 perccel a vége előtt, még gól nélküli állásnál emberelőnybe kerültek. Koeman szerint értékelendő, hogy végig bíztak a három pont megszerzésében, és tettek is azért.

"Nem voltunk a topon, de néha tudni kell megszenvedni a győzelemért. Végül megérdemelten nyertünk" - nyilatkozta.

Kiemelte: fontos volt, hogy egy pontra megközelítsék az éllovas Atlético Madridot - amely vasárnap 1-0-ra kikapott a Sevilla otthonában -, és visszaelőzzék a Real Madridot, illetve megőrizzék a címvédővel szembeni kétpontos előnyüket. A holland tréner szerint a bajnokság döntő szakaszában vannak, és az aranyéremért zajló versengés végig izgalmas marad.

A Barcelona legközelebb szombaton, a tabellán harmadik Real Madridnál vendégeskedik a La Ligában, és amennyiben megnyeri az idegenbeli El Clásicót, úgy legalább egy napra kétpontos előnnyel biztosan a tabella élére ugrik, mert az Atlético csak vasárnap látogat a Betishez.

Borítókép: Quality Sport Images/Getty Images

Sport365.hu - Videón Messi beszéde, ami átsegítette a holtponton a Barcelonát

Lionel Messi az stadion folyosóján kapott főszerepet a Valladolid elleni mérkőzésen. Mint arról korábban beszámoltunk az FC Barcelona hétfőn legyőzte a Real Valladolidot, ezzel pedig mindössze egy pontra került a listavezetőtől. A könnyűnek ígérkező mérkőzésen azonban nem volt egyszerű dolga a Koeman-legénységnek. A mérkőzést végül Ousmane Dembélé találata döntötte el a 90.

Videók