Griezmann végre kitálalt Messivel való kapcsolatáról

A francia támadó tiszta vizet öntött a pohárba.


Antoine Griezmann reagált egykori ügynökének, valamint nagybátyjának nyilatkozatára,  mely szerint Lionel Messi terrorja miatt nem tudott egyelőre kibontakozni a Barcelonánál. A francia támadó tiszta vizet öntött a pohárba.

A francia világbajnok korábbi ügynöke, Eric Olhats azt állította, hogy Messi "rémuralma" nehézzé tette Griezmann beilleszkedését. A csatár nagybátyja hasonló kijelentéseket tett. Messi meglehetősen negatívan reagált arra, amikor a múlt héten kettejük kapcsolatáról kérdezték.

"Az igazat megvallva belefáradtam, hogy mindig minden problémáért én vagyok a felelős. Mindezek mellé a 15 órás repülőút után az adóhatóság emberei várnak. Őrület" - panaszkodott a 33 éves labdarúgó.


(Kép: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Griezmann úgy érezte, reagálnia kell neki is, Jorge Valdanónak nyilatkozva beszélt a kialakult helyzetről.

"Olhats nagyon fontos személy volt az életemben, de már nem állok vele kapcsolatban. Megromlott a viszonyunk mióta megházasodtam. Meghívtam az esküvőre, és nem jött el. Ezért megszüntettem a kapcsolatot vele.


(Kép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)

A világbajnok francia labdarúgó nagybátyja is nyilatkozott a sajtóban, azonban róla azt mondta Griezmann, hogy nem érti, hogy működik a futball világa és meggondolatlan kijelentéseket tett.

"A nagybátyám nem tudja, hogyan működik a labdarúgás. Egy újságíró ugyan kiszedte belőle a nyilatkozatot, de Leónak is elmondtam, hogy soha nem beszélek ezekkel az emberekkel, sőt, a nagybátyám telefonszáma nincs is meg nekem. A szüleim sem beszélnek Erickel, szóval honnan tudna bármit is? Nagyon sok kárt okozhat egy ilyen nyilatkozat, és problémákat szülhet az öltözőben."

Griezmann tavaly nyáron hagyta el az Atlético Madrid csapatát, miután a Barcelona 120 millió eurót fizetett ki érte. Ugyan nagy reményekkel szerződött a katalán gárdához, de egyelőre nem tudta megváltani a világot gránátvörös-kék mezben. A támadó elismerte, hogy eddig valóban nem tudta lenyűgözni a drukkereket, de szerinte leginkább az nem segítette a barcás időszakában, hogy már a harmadik edzővel dolgozik együtt, és jelenleg az is ellene dolgozik, hogy az elnöki pozícióra pályázó jelöltek abból csinálnak nyílt vitát, hogy megérte-e őt leigazolni vagy sem.


(Kép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Griezmann kitért Messivel való kapcsolatára is.

"Amikor aláírtam a szerződésemet, elnézést kértem, amiért nem igazoltam hamarabb a Barcához, de megmondtam Messinek is, hogy mindent megfogok tenni a pályán a klubért.”
"Leo tudja, hogy tisztelem. Amikor megérkeztem a csapathoz, akkor beszélgettünk. Azt mondta nekem, hogy amikor először visszautasítottam a Barcelona ajánlatát, az bosszantotta, de amint csapattársak lettünk, egyből mindenben mellém állt. És ezt minden nap érzem is."


(Kép: Noelia Deniz/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

"Egy olyan klubhoz kerültem, amely éppen megnyerte a bajnokságot, és időre volt szükségem, hogy megtaláljam a helyemet a csapatban. 
Igazság szerint decemberig nagyon nehéz volt, de mindig az edző rendelkezésére álltam, próbáltam minél többet tanulni és ez a jövőben is így lesz. Mindig megteszem azt, amit az éppen aktuális edző kér tőlem, még akkor is, ha az engem bánt. Másfél év alatt három edzőm volt. Ez nem könnyű. Időre van szükségem ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjak."

Forrás: Sportbible

Kép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Sport365.hu - Barca-szurkolók támadtak rá Griezmannra - Videó

Az FC Barcelona néhány fanatikus szurkolója rátámadt Antoine Griezmann autójára, miközben a katalán futballcsapat francia világbajnok csatára távozóban volt a klub edzőközpontjából. A Marca spanyol sportnapilap videós beszámolója szerint a drukkerek egy csoportja pénteken körbevette Griezmann kocsiját, többen ütögették annak oldalát és ablakait, és harsányan azt követelték, hogy a játékos tanúsítson "több tiszteletet" az együttes vezéralakjával, Lionel Messivel szemben.

Videók