Szertefoszlik a Királyi Gárda BBC-je - "Londonba akar menni"

Ügynöke szerint Gareth Bale visszavágyik a Tottenhambe.


Ügynöke szerint Gareth Bale visszavágyik a Real Madridtól korábbi futballklubjához, a Tottenham Hotspurhöz.

"Londonba akar menni, mert továbbra is szereti a Spurst. Felvettük a kapcsolatot a Tottenhammel" - jelentette ki Jonathan Barnett hozzátéve, kölcsönadás és klubváltás is szóba jöhet.


Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images/ RicTapia/Getty Images

A madridiak régóta szabadulni kívánnak a walesi játékostól, már csak azért is, mert Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje nem számít rá, emiatt Bale jelenleg is külön edz a csapattársaitól. A 31 éves csatár iránt, akiért csak 20 millió eurót kér a Real, sajtóhírek szerint a Manchester United érdeklődik, bár hivatalos ajánlatot még nem tett érte.

A madridiak 2013-ban akkor világcsúcsot jelentő 100,8 millió euróért igazolták le a Tottenhamtől a támadót, akinek szerződése 2022-ben jár le, miközben hetente körülbelül 660 ezer eurót kap. Így amennyire vonzó lehet alacsony eladási ára, annyira gondot jelent következő klubjának a magas fizetése.

 
Pár éve a világ legjobb támadótriója voltak, most pedig Karim Benzema magára marad a Real Madridban. Fotó: Helios de la Rubia/Real Madrid via Getty Images

Borítókép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

Videók