Órák kérdése és eldől az első dominó a Barcelona háza táján

Az elnök már bejelentette, hogy menesztik az FC Barcelona vezetőedzőjét.


Menesztik posztjáról Quique Setient, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Ezt Josep Maria Bartomeu, a klub első embere jelentette be egy vasárnapi rádióinterjúban, ugyanakkor a hivatalos megerősítésre várhatóan csak délután, az elnökség rendkívüli ülését követően kerül sor.


Fotó: Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images

A 61 éves szakember januárban Ernesto Valverdét váltotta a kispadon, irányításával azonban a gárda csak második lett a spanyol bajnokságban, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pedig péntek este megsemmisítő, 8-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől, ekkora pofont 1946 óta nem kapott az együttes. Setien összességében 25 mérkőzésen irányította a katalán sztárcsapatot, 16 győzelem mellett 4 döntetlen és 5 vereség a mérlege.

Sajtóhírek szerint a Barca kispadjára a klub korábbi legendás védője, a holland Ronald Koeman, illetve a chilei Manuel Pellegrini az esélyes. A csapatnál komoly változások lehetnek, a legjelentősebb hogy egy brazil médium megszellőztette, miszerint a hatszoros aranylabdás Lionel Messi bejelentette távozási szándékát.

Borítókép: Noelia Deniz/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images

Videók