Erling Haaland elérheti Ronaldo szintjét

Rivaldo igazán elsimerő szavakkal illette a fiatal norvég támadót.


A brazil legenda Rivaldo szerint, Erling Haaland elérheti Ronaldo Nazario ikonikus szintjét, és támogatja a Borussia Dortmund fiatal tehetségét, hogy a spanyol bajnokságba szerződjön.

A 19 éves szenzációs fiatal támadó csak januárban csatlakozott a német klubhoz, de már tíz gólig jutott a Bundesligában.


Fotó: Zhizhao Wu/Getty Images

Rengeteg kérője akad Haalandnak, azonban Rivaldo szerint a norvég csatár képességei illenének a spanyol bajnokságba, ahol igazán sikeres lehetne. Mindenközben párhuzamot vont, egykori válogatottbeli csapattársával Ronaldo Nazarióval.

"Ő már most egy nagyszerű játékos, pedig még csak 19 éves, tehát még ennél is jobb lehet a jövőben, és a világ egyik legjobb támadójává válhat. Nagyon sok személyiggel rendelkezik, félelem nélkül játszik és nagyon nyugodtnak tűnik a pályán. Tehát világszínvonalú focista, akinek még sokat kell tanulni, és normális, hogy ennyi klub érdeklődik iránta."


Fotó: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Az ex-barcelonai támadó középpályás hozzátette: "Vannak olyan emberek, akik már összehasonlítják Haaland stílusát Ronaldo Nazario-val, és lehet, hogy vannak tényleg hasonlóságok. Gyors, félelem nélkül sok gólt szerez a pályán, de még túl korai lenne azt gondolni, hogy Ronaldo utódja lesz."

"Ronaldo két világbajnokságot nyert, és négyen részt is vett. Utána elképráztatta a világot a futásaival és a góljaival, tehát időre van szükségünk ahhoz, hogy kiderítsük, Haaland képes-e elérni Ronaldo szintjét. De úgy tűnik, hogy Haaland tulajdonságai közel állnak ahhoz, hogy ragyogó játékos legyen."


Fotó: Martin Meissner/PA Images via Getty Images

"A Real Madrid a nyáron minden követ megmozgat majd, hogy szerződtesse Haalandot, és úgy gondolom, hogy elég jó játékos ahhoz, hogy sikeres legyen a spanyol bajnokságban. A gólérzékenysége kiváltságos helyzetbe hozza őt, és a Barcelona is egy jó alternatíva lehet számára. Kiváló igazolás lesz, akárki is szerzi meg őt."

Ha szívesen olvas focisztorikat, érdemes megnézni ezt a posztunkat és játszani a könyvért! 

Forrás: sportbible.com
Borítókép: sportbible.com

Videók