18 éve hunyt el Kubala László, akinek szobrot állított a Barcelona

A World Soccer magazin a 20. század 100 legjobb labdarúgója közé választotta.


Kubala László – ismert még Ladislao vagy Ladislav néven is (habár Lászlóként lett anyakönyvezve) – kiemelkedő képességű labdarúgó, aki játszott a csehszlovák, a magyar és a spanyol válogatottban is.

A World Soccer Magazine 1999 decemberében a 20. század 100 legnagyszerűbb labdarúgó-játékosa ké sorolta. 

Kubala szülei Budapesten születtek. Édesapja, Kubala Kurjas Pál szlovák származású volt, apai nagyapja a Turóc vármegyei Nagyturányból származott. Édesanyja, Stecz Anna lengyel, szlovák és magyar gyökerekkel rendelkezett. Kubala három különböző válogatottban játszott, önmagát világpolgárnak tartotta.

Kubala első csapata a Ganz TE volt, ahol a 14-16 évesek között rúgta a labdát már 11 évesen. 18 éves korában leigazolta a Ferencváros csapata. Itt találkozott Kocsis Sándorral, akivel pályafutása során játszott még egy csapatban, az FC Barcelonában.

A következő évben besorozták, ezért el kellett menekülnie Csehszlovákiába. 1946-ban apja elhunyt, anyjával Pozsonyba költöztek. Ott az ŠK Slovan Bratislava csapatában játszott. Alig húszévesen elvette edzője húgát, Anna Daucikot. Származása miatt megkapta rögtön az állampolgárságot, és magára húzhatta a csehszlovák címeres mezt is, amiben hat mérkőzés alatt négy gólt szerzett. Válogatott pályafutása így kezdődött.

Hamarosan azonban csehszlovák behívót is kapott, így visszamenekült Magyarországra. Tárgyalni kezdett korábbi klubjával, az FTC-vel, azonban végül a Vasas vezetőinek kedvezőbb ajánlata elcsábította. Ez idő alatt három alkalommal szerepelt a magyar nemzeti tizenegyben.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat, Kubala lefizetett néhány csempészt, hogy vigyék őt Olaszországba. Ezért a lépéséért az MLSZ a FIFA-nál két és fél évre eltiltatta. Ott élő magyarokból csapatot szervezett, Hungária néven, mellyel felkészülési mérkőzéseken legyőzték a Real Madridot 4–2 arányban Madridban, a spanyol válogatottat (amely éppen az 1950-es világbajnokságra készült) és az Espanyolt is.

Az Espanyol elleni mérkőzés alatt az FC Barcelona megfigyelői kiszemelték Kubalát, és szerződést ajánlottak neki, amit 1950. június 15-én aláírt, így a Barcelona játékosa lett, pályafutását immáron a harmadik országban újrakezdve. A FIFA általi büntetés ellen Francisco Franco spanyol diktátor is fellépett, aminek a hatása a büntetés mérsékelése lett.

Számos csapat akarta leigazolni őt, köztük a Pro Patria, az Inter Milan és a Torino. Kubala beleegyezett, hogy játszik a Torinóban egy barátságos meccs erejéig, de fia betegsége miatt lekéste a gépet. A visszaúton a gép lezuhant, és mindenki meghalt a fedélzeten.

Az érdeklődés ellenére Kubala a Barcelonában maradt 1963-ig. Ez idő alatt 19 alkalommal játszott a spanyol válogatottban. A Barcelona elhagyása után játékosmenedzser lett az Espanyolnál, az FC Zürichnél, majd a Toronto Falconsnál. 1968-ban vonult vissza. Edzőséget vállalt több spanyol klubnál, Szaúd-Arábiában, és a paraguayi válogatottnál. 11 éven keresztül irányította a spanyol labdarúgó-válogatottat, 68 mérkőzésen 31 győzelem, 21 döntetlen, 16 vereség és 98–59-es gólkülönbség a mérlege. Kijuttatta a spanyol válogatottat az 1978-as argentínai világbajnokságra és az 1980-as olaszországi Európa-bajnokságra. Az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet nyert a csapattal. 2002-ben hunyt el Barcelonában.

Puskás Ferencet is anyagilag támogatta kezdetben, amikor Spanyolországba szerződött. És ahogy későbbiekben Páncsó úgy Lászy is segítette honfitársait amiben csak tudta. Kubala ajánlotta be a Barcelonába Kocsis Sándort, Czibor Zoltánt, Kaszást és Szalayt.

Kubala nem sokat szerepelt a magyar válogatottban, és nem sokat tett azért, hogy Magyarország legyen az első, mely legyőzi az angolokat a Wembley Stadionban. Szerveztek egy mérkőzést 1953-ban Anglia legjobbjai és a többi európai játékos között. Ebbe a csapatba 7 magyart válogattak be, de nem vállalták a játékot, mivel egy hónappal később ki kellett volna állniuk a magyar válogatottal az angolok ellen és nem akartak más csapatnak segíteni, a magyar nemzeti tizenegy akarta először legyőzni az angolokat saját hazájukban. Kubala kihasználta a lehetőséget és két gólt szerzett az ominózus gálameccsen. Az angolok egyenlítettek az utolsó percekben, de egy hónappal később 6:3-as vereséget szenvedtek a magyaroktól.

1954-ben főszerepet játszott életrajzi filmjében Los ases buscan la paz (A szakértők a békét keresik). A fiatal labdarúgót a politika száműzi a labdarúgásból és Csehszlovákiából Magyarországra szökik, ahonnan eljut Spanyolországba, ahol az FC Barcelona játékosa lesz. A film rávilágít a hidegháború és a futball közti kapcsolatra. Kubala "Odüsszeiájában" minden megjelenik ami egy akkori tehetséges futballistát negatívan érintett a keleti blokkban. Éles ellentétet mutat Kubala, barátai és a kommunista rendszer között. A film nem teljesen hiteles, mivel László életéből kiragad és kihagy részleteket.

Talán legnagyobb bánata az volt Kubalának, hogy habár három nemzeti csapatban játszott, nem szerepelt soha világbajnokságon. 1962-ben részt vett néhány selejtezőn, de ahogy Alfredo Di Stéfano is, ő is lesérült a döntő előtt. Elutazott Chilébe a tornára, de nem lépett pályára.

Az 1980-as évek végén Joan Manuel Serrat dalba foglalta a futballklasszist. A katalán énekes-dalszerző gyerekkorában látta játszani és ebből táplálkozva írta meg dalát.

A Barcelona 100. évfordulóján 1999-ben a szurkolók a csapat történetének legjobb játékosává választották. Olyan labdarúgókat utasított maga mögé, mint Johan Cruyff, Diego Maradona, Romário vagy Hriszto Sztoicskov. Emellett sportújságírók a második legjobb spanyol játékosnak választották, aki a 20. században játszott. Csak Alfredo Di Stefano-t találták jobbnak. Végül a spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki.

Tervezték, hogy róla nevezik el a stadiont. Erről tisztelői még most sem mondtak le. Emellett a róla szóló legendák szerint, olyan hatása volt korában a labdarúgásra, mint napjainkban David Beckhamnek. A női szurkolók száma feltűnően megnőtt abban az időben, ezért kellett a kevesebb, mint 20 000 férőhelyes stadiont a többszörösére bővíteni.

2009. szeptember 24-én leleplezték a Camp Nou központi helyén a klub valaha élt egyik legnépszerűbb játékosa szobrát, Kubala Lászlóét. A két méteres szobor alkotója Montserrat García Rius volt és a leleplezésen több mint húszezer fanatikus vett részt. Az ünnepélyes megemlékezésen ott volt FC Barcelona vezérkara, beszédet mondott Joan Laporta, Ramon Alfonsera, ifjabb Kubala László és Dunai Antal is.


Fotó: facebook/Kubala László - Ladislao Kubala emlékoldal

Kubala László születésének 85. évfordulója alkalmából a nevét viselő Vasas Kubala Akadémia tulajdonosai Kubala Lászlóról bronzszobrot állítottak a Vasas SC Fáy utcai Sportcentrumában. A szobrot Kutas László Wiesenthal-díjas szobrász és éremművész, a ravennai Dante-biennále nemzetközi zsűrijének tagja készítette. A szobor ünnepélyes avatóünnepsége 2012. június 15-én történt, azon a napon, amelyen 52 évvel ezelőtt Kubala László szerződést kötött a Barcelona FC-vel. A szobrot Carlos Kubala, Kubala László fia és Enrique Pastor de Gana, a Spanyol Királyság rendkívüli kinevezett nagykövete leplezte le.

Kubala László születésének 85. évfordulója alkalmából 2012. június 16-17- én a Vasas Kubala Akadémia hagyományteremtő szándékkal megrendezte az I. Kubala László Nemzetközi U-16-os Labdarúgó Kupát. A kupagyőztes a Real Murcia csapata lett.

2017-ben a XIII. kerületi önkormányzat egy emlékkövet helyezett el Kubaláról a róla elnevezett parkban.

Borítókép: facebook/ Kubala László - Ladislao Kubala emlékoldal
Forrás: Wikipedia

Videók