Villas-Boas biztosan távozik a Zenittől

A szezon végén távozik a Zenit vezetőedzői posztjáról a portugál Andre Villas-Boas, ezt maga a portugál tréner jelentette be csütörtökön.


Villas-Boas az előző idényben bajnok lett a szentpétervári együttessel, a közelmúltban azonban megromlott a viszonya a klub vezetőivel, most pedig éppen hatmeccses eltiltását tölti, mert az egyik mérkőzésen inzultálta a negyedik játékvezetőt.

A szakember azt mondta, már nyáron távozni szeretett volna, az egyesület irányítói azonban nem engedték el. "A klub az előző szezon végén ajánlatot tett, én azonban ezt visszautasítottam, s a mostani idény végén elmegyek" - fogalmazott a 37 éves Villas-Boas, aki korábban az FC Portót, a Chelsea-t és a Tottenham Hotspurt is irányította.

 
A Zenit jelenleg, hét forduló után a harmadik helyen áll az orosz bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig a Valenciával, az Olympique Lyonnal és a Genttel szerepel majd egy csoportban.

Videók