Edzőt buktattak Dzsudzsák Balázsék!

Dzsudzsák Balázs együttese, a Dinamo Moszkva kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a városi rivális Szpartak ellen, melytől ezt követően menesztették Unai Emery vezetőedzőt.


A 85. percig pályán lévő magyar szélső gólt ugyan nem szerzett, de ő készítette elő csapata második találatát egy jobb oldali beadással.

A Bajnokok Ligájában kedden a Barcelonától sima vereséget szenvedett (0-3), s ezzel kiesett Szpartak általános igazgatója, Valerij Karpin rögtön a meccs utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy megválnak a trénertől. A spanyol Emery, aki korábban a Valenciát irányította, júniusban szerződött az orosz fővárosba, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ugyanis a bajnokságban sem szerepelt jól csapatával, mely jelenleg csak a hetedik, s 10 ponttal van lemaradva az éllovas CSZKA Moszkva mögött.

Dzsudzsákék sikerükkel feljöttek a kilencedik helyre.

Videók