Visszatér Marco Giampaolo a Sampdoria kispadjára

Korábban három évig irányította az együttest.


Újra Marco Giampaolo lett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Sampdoria vezetőedzője.

Az 54 éves szakember 2016 és 2019 között már irányította az együttest, 123 mérkőzésen ült a kispadon mielőtt az AC Milanhoz szerződött, a piros-feketéknél azonban mindössze hét találkozón kapott bizalmat. Ezt követően Torinóban dolgozott, de ott is csak egy fél szezon jutott neki.

A Sampdoriától hétfőn, két nappal a Torinótól elszenvedett vereséget követően menesztették Roberto D'Aversát. A genovai csapat legutóbbi három meccsét elveszítette, öt találkozó óta pedig nyeretlen az olasz bajnokságban, s a tabellán a 15., mindössze négy ponttal megelőzve a már kieső, 18. helyen álló Cagliarit. A gárda kedden kiesett az Olasz Kupából, miután a nyolcaddöntőben 4-1-re kikapott a Juventustól.

Borítókép: Facebook.com/ Serie A magazin 

Videók