Vajon kitart a győzelemig a Juventus?

Sarri szerint csapata kimerült.


Csapata kimerültségéről beszélt Maurizio Sarri vezetőedző, miután a Juventus csütörtökön 2-1-re kikapott az Udinese vendégeként az olasz labdarúgó Serie A 35. fordulójában, így még nem szerezte meg 36. bajnoki címét.

"A szezonnak ebben a szakaszában már nagyon nehéz, mindannyian fáradtak vagyunk. Nem kis feladat ilyenkor kilencven percig mentálisan és fizikálisan a csúcson lenni, főként a koncentrációval akadnak gondok" - fejtette ki a tréner, hozzátéve, csapata nem játszott tisztán Udinében.

A Zebrák győzelemmel megszerezték volna sorozatban kilencedik bajnoki címüket, így viszont három körrel a vége előtt maradt a hatpontos előnyük a második Atalantával szemben.

A Juve a hétvégén a Sampdoria ellen biztosíthatja be a diadalt, ám utána nem sok pihenés vár Sarri legénységére, amely - a két utolsó bajnoki forduló után - augusztus 7-én már a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján lép pályára az Olympique Lyon ellen. 

Borítókép:  Jonathan Moscrop/Getty Images

Videók