Túl a 800. mérkőzésen: Javier Zanetti, az argentin traktor

Az Internazionale csütörtök este idegenben 2-0-ra legyőzte a román Vaslui csapatát az Európa Liga-selejtezőjének első mérkőzésén. Milánó fekete-kék fele a győzelem mellett Javier Zanetti elképesztő rekordjának is örülhetett.


A klubhűség mintaképe, az argentin traktor- ilyen, és hasonló jelzőkkel illetik Javier Zanettit még azok is, akik ilyen-olyan oknál fogva nem szimpatizálnak az Interrel. Kivétel nélkül mindenki elismeri, hogy az argentin védő igazi motorja a Nerrazzurrinak, sőt, a legtöbben akár saját csapatukban is el tudják képzelni a 39 éves játékost. Zanetti csütörtökön 800. alkalommal lépett pályára a Vaslui elleni Európa Liga-mérkőzésen, és ezzel a hihetetlen számmal rekorder lett, ennél többször még sohasem játszott hivatalos meccsen olasz klub alkalmazásában álló játékos.



Zanetti a másodosztályú buenos aires-i Talleres-ben kezdett futbalozni 1992-ben, ahonnan gyorsan tovább állt a már argentin első osztályban szereplő Banfield gárdájához. 1993. szeptember 12-én debütált az élvonalban a River Plate ellen. Első profi góljára 2 hetet kellett várni, amikor is a Newell's Old Boys kapujába talált be 1993. szeptember 29-én egy 1-1-re végződő összecsapáson. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően 1994-ben bemutatkozhatott az argentin válogatottban. Ugyanebben az éveben a két argentin óriásnak számító klub a River Plate és a Boca Juniors is vinni szerette volna, de Zanetti maradt és egy évvel később 1995-ben Olaszországba költözött az Internazionale csapatához.



Az Inter együttesében 1995. augusztus 27-én lépett pályára először a Vicenza Calcio ellen. Azóta megjelent több, mint 570 klubmérkőzésen. Összesen 7 trófeát gyüjtött be az együttessel. 1998-ban az UEFA kupát, 2006-ban és 2007-ben a Scudettot, 2005-ben illetve 2006-ban az olasz kupát és az olasz szuperkupát. Zanetti az Inter történetében a harmadik legtöbbször pályára lépő játékos Giuseppe Bergomi (758) és Giacinto Facchetti (634) után. Az Internazionale szurkolói szerint Zanetti a valaha volt legnagyszerűbb és legmegbízhatóbb játékos, aki kék-fekete színeket viselt. Manapság csak úgy hívják Il Capitano ("A kapitány").

"Az Inter nagyon sokat jelent nekem. - nyilatkozta Zanetti - Ez volt az első csapat, amelyik kinyitotta az európai labdarúgás ajtaját. Én nagyon fiatal voltam, amikor ide jöttem és nem sok európai csapatnak lett volna annyira sok hite és türelme egy a maga 20-as éveiben járó fiúhoz, mint amilyen akkor voltam. Néhány ok, amiért mindig is otthon éreztem magam az Internél és ezért is nem gondoltam soha arra, hogy távozzak."



2010. május 22-én a Santiago Bernabéu stadionban rendezett UEFA-bajnokok ligája döntőjében, a 700. Internazionale színeiben játszott mérkőzésen a Bayern München ellen csapatkapitányként vesz részt a Bajnokok Ligája trófeájának megnyerésében, csütörtökön pedig elérkezett a 800. mérkőzés is. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Zanetti jellemző módon nem a saját rekordjával, hanem inkább a mérkőzéssel foglalkozott:

"Természetesen nagyon boldog vagyok, büszke arra, hogy ebben a klubban értem el ezt a csodálatos számot. De az egyéni boldogságom mellett sokkal fontosabb, hogy remek eredményt ért el a csapat,és a visszavágóra magabiztos előnnyel készülhetünk. A Vaslui kiváló csapat, és nem hinném, hogy már letettek a továbbjutásról. Kellemetlen ellenfél, ennek megfelelően nagyon kell figyelnünk Milánóban."

Videók