További két évig Stefano Pioli marad a Milan vezetőedzője

Az 56 éves szakemberrel 2023 júniusáig hosszabbítottak.


Az AC Milan labdarúgóklub meghosszabbította Stefano Pioli vezetőedző szerződését.

A milánói együttes pénteken közölte, hogy az 56 éves tréner új megállapodása 2023 június végéig szól, és további egy évre szóló opciós lehetőséget foglal magában.

A közel húsz éve edzősködő Pioli már több olasz klubnál is tevékenykedett, mielőtt 2019 októberében leült a Milan kispadjára. Első megbízatása a szezon végéig szólt, amelyet aztán 2020 nyarán két évvel megtoldottak.

Pioli irányításával a Milan 106 mérkőzésen 59-szer nyert 27 döntetlen és 20 vereség mellett, a Serie A-ban meccsenként 2,05 pont az átlaga. A tréner többéves kihagyás után Bajnokok Ligája-részvételhez segítette a csapatot, amely a mostanit megelőzően a 2013/14-es szezonban szerepelt a legrangosabb kupasorozatban.

A 2021/22-es idényben az AC Milan 13 fordulót követően 32 ponttal második a bajnoki tabellán - csak rosszabb gólkülönbséggel szorul az éllovas Napoli mögé -, a BL-ben öt csoportmeccsén négy pontot gyűjtött, amellyel harmadik ugyan, de a zárókör előtt még van esélye a továbbjutásra.

Borítókép: Facebook.com/ AC Milan 

Videók