Sousa: Ne a juvés múltammal foglalkozzanak!

Hivatalosan is bemutatták a portugál Paulo Sousát a Fiorentina szurkolóinak, akiktől azt kéri a mester, hogy felejtsék el azt, hogy a Juventus játékosa volt.


A korábbi Videoton-, Maccabi- és Basel-trénert hétfőn mutatták be hivatalosan, aki ellen több szurkoló is tiltakozik, ugyanis játékosként a leggyűlöltebb rivális, Juventust szolgálta. Sousa 1994 és 1996 között volt a Zebrák játékosa és többek között Bajnokok Ligája-győzelmet is ünnepelhetett, majd a Dortmunddal meg is védte a címet.

Sousa, aki mindössze egy idényt töltött a Baselnél, de azt bajnoki címmel zárta, szólt a szurkolókhoz is.
 
„Megértem, hogy sokan a Juventusból emlékeznek rám, de szeretném, ha a Firenzében végzett munkámra és a remek eredményekre emlékeznének majd. Nagyon boldog vagyok, hogy a klub bizalmat szavazott nekem, bízom benne, hogy ez a nekem való feladat, mindent megteszek majd a csapatért.”
 
A 44 éves Sousa Vincenzo Montella helyét veszi át, akit azért távolítottak el, mert nem sikerült kivívnia a játékosok tiszteletét. Sousa még Nagy-Britanniában kezdte a szakmát, ahol volt a Swansea és a QPR menedzsere is, mielőtt a Videotonhoz szerződött.

Videók