Serie B: Feczesin egy órát játszott, csapata ismét kikapott

Továbbra is folytatódik a Brescia rossz sorozata. A Feczesin Róbertet, és Vass Ádámot is foglalkoztató csapat ezúttal hazai pályán kapott ki a Sassuolótól.



A feljutásért küzdő Sassuolót fogadta a Brescia a Serie B 37. fordulójában. Vass Ádám eltiltása miatt nem játszhatott, Feczesin Róbert azonban pályára léphetett, sőt kezdett is. A magyar játékos egészen az 56. percig a pályán is maradt, az 51. percben kapott gól után azonban a hazaiak mestere lehozta a magyar fiút. Nem segített azonban ez sem a Bresciának, hiszen a 79. percben újabb gólt kaptak, a 90. percben jött szépítő találat pedig már túl késői volt. Feczesinék sorozatban harmadszor kaptak ki, ez pedig hatalmas csapás a csapatra nézve, hiszen ez a rossz széria akár a csapat feljutásába is kerülhet. A két magyart is foglalkoztató csapat jelenleg a 8. helyen áll, feljutásra pedig az első hat csapatnak van esélye.
 

Serie B, 37. forduló:
Brescia - Sassuolo 1-2 (0-0)
Gólszerző:
Piovaccari (90.), illetve Sansone (51.), Troianiello (79.)

Videók