Serie A: Allegri ellenfélként tér vissza a San Siróba - előzetes

A címvédő Juventus AC Milan elleni vendégjátéka jelenti az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának csúcspontját, a meccsnek külön pikantériát ad ezúttal Massimiliano Allegri visszatérése a milánói Giuseppe Meazza Stadionba.


A 47 éves trénerrel nyerte legutóbbi bajnoki címét az AC Milan 2011-ben, ám Allegrinek mégis dicstelenül kellett távoznia januárban a piros-feketéktől, ezért is keltett kisebb meglepetést, amikor júliusban a leköszönő Antonio Conte helyét átvehette az előző három szezon bajnokánál.

A Milan-Juve hagyományosan a Serie A legnagyobb rangadói közé tartozik, az előző szezonban a milánóiak gyengélkedése miatt azonban kicsit veszített korábbi fényéből. Most azonban ismét felfokozottak a várakozások a meccsel kapcsolatban, ugyanis mindkét gárda jól kezdte a szezont, hat-hat ponttal várja a meccset.

"Nagyszerű a kapcsolatom Adriano Gallianival, a Milan alelnökével, ám természetesen a meccs alatt nincs barátság" - kommentálta jelenlegi viszonyát volt klubjához Allegri, akinek a meccsen nélkülöznie kell még az ex-Milan irányító Andrea Pirlót, ám vélhetőleg újra számolhat majd Arturo Vidallal és Andrea Barzaglival is.

A Milannál szintén edzőváltás történt a nyáron, az együttest Filippo Inzaghi vette át, aki játékosként a Juvéban és a Milanban is szerepelt, legnagyobb sikereit utóbbival érte el, az elmúlt időszakban pedig a klub utánpótlás csapatainál dolgozott.

Vele a Milan az első fordulóban 3-1-re verte a Laziót, majd egy hete 5-4-re a Parmát. A fiatal tréner együttese tehát jó passzban van, ám dolgát nehezíti, hogy első számú kapusa, Diego Lopez nem játszhat, mint ahogy Alex és Riccardo Sapponara sem.

A Milanhoz és a Juventushoz hasonlóan százszázalékos AS Roma a Cagliari ellen folytathatja menetelését, mely során legutóbb, szerdán a CSZKA Moszkvát ütötte ki a gárda 5-1-re a Bajnokok Ligájában.

A legutóbb bronzérmes, az új idényben viszont egyelőre bukdácsoló, három ponttal álló Napoli az Udinese vendégeként lép pályára vasárnap, míg az előző körben a Sassuolón átgázoló (7-0) Internazionale az élvonalba visszakerült Palermónál vendégeskedik.

LABDARÚGÁS
Serie A, 3. forduló
Szombat
Cesena-Empoli 18.00
AC Milan-Juventus 20.45
Vasárnap
Chievo-Parma 12.30
AS Roma-Cagliari 15.00
Genoa-Lazio 15.00
Sassuolo-Sampdoria 15.00
Atalanta-Fiorentina 18.00
Udinese-Napoli 18.00
Palermo-Internazionale 20.45
Torino-Verona 20.45

Videók