Rómában javíthat az AC Milan

A Milan már négy ponttal van lemaradva a városi riválistól.


A február közepéig listavezető AC Milanra az Internazionale után újabb kemény ellenfél vár, mivel a negyedik AS Roma vendégeként lép pályára vasárnap este az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának rangadóján.

A Milan az előző szezon újraindítása után szinte megállíthatatlanul menetelt egészen januárig. Stefano Pioli tanítványai sorra nyerték a mérkőzéseiket, és az új szezonban hamar a tabella élére ugrottak, majd tartották a helyüket.

Az idei esztendőre azonban nem tudták átmenteni kiváló formájukat a piros-feketék, legutóbbi nyolc bajnokijukból négyet elveszítettek, legutóbb az Inter elleni városi derbin kaptak ki simán, és a 22. fordulóban át kellett adniuk a helyüket az élen Milánó kék-fekete csapatának.


Pioli számára a vasárnapi újabb rangadó előtt különösen az lehet aggasztó, hogy az élcsoportbeliek ellen látványosan nem megy a gárdának, mely az Intert megelőzően a Juventustól és az Atalantától is kikapott, "nagy" meccset legutóbb decemberben a Lazio ellen tudott nyerni. Márpedig az AS Roma elleni egyértelműen háromesélyes találkozó lesz, melyen mindkét gárda számára fontos lenne a győzelem.

A vendégekhez hasonlóan ugyanakkor a fővárosiak sem remekelnek a rangadókon, idén már a Juventus és a Lazió is legyőzte őket, igaz, az Interrel döntetlenre végeztek.

A Milan már négy ponttal van lemaradva az Intertől, s ugyan néggyel megelőzi a harmadik Juventust, veszte

A mögötte öt ponttal álló Farkasok a Bajnokok Ligája-indulást jelentő első négy helyért küzdenek, s csak egy pont az előnyük az ötödik Atalantával és a hatodik Lazióval szemben, azaz vereség esetén két helyet is visszazuhanhatnak a tabellán.

Antonio Conte listavezető együttese a 11. Genoát fogadja, míg a sérülésektől tizedelt Juve a 9. Hellas Verona vendége lesz. Hozzájuk hasonlóan az Atalanta és a Lazio is a középmezőnyből kapott ellenfelet a 24. körben, előbbi a Sampdoria (10.), utóbbi a Bologna (12.) otthonában szerepel.

Balogh Botond csapata, az utolsó előtti Parma a 16. Speziával mérkőzik szombat délután.

Serie A, 24. forduló:

péntek:

Torino-Sassuolo 20.45

szombat:

Spezia-Parma 15.00
Bologna-Lazio 18.00
Hellas Verona-Juventus 20.45

vasárnap:

Sampdoria-Atalanta 12.30
Crotone-Cagliari 15.00
Internazionale-Genoa 15.00
Udinese-Fiorentina 15.00
Napoli-Benevento 18.00
AS Roma-AC Milan 20.45

A tabella:
1. Internazionale 23 57-24 53 pont
2. AC Milan 23 45-28 49
3. Juventus 22 44-19 45
4. AS Roma 23 47-35 44
5. Atalanta 23 53-31 43
6. Lazio 23 38-30 43
7. Napoli 22 47-25 40
8. Sassuolo 23 37-34 35
9. Hellas Verona 23 30-26 34
10. Sampdoria 23 33-34 30
11. Genoa 23 26-33 26
12. Bologna 23 30-37 25
13. Udinese 23 25-33 25
14. Fiorentina 23 25-35 25
15. Benevento 23 25-42 25
16. Spezia 23 30-41 24
17. Torino 23 33-41 20
18. Cagliari 23 24-41 15
19. Parma 23 17-45 14
20. Crotone 23 23-55 12

Borítókép: Marco Luzzani/Getty Images

Videók