Nem kegyelmez az olasz szövetség, még idén kizárhatja a Salernitanát

Év végéig kaptak haladékot, hogy rendezzék soraikat.


Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) emlékeztette a bajnokságban sereghajtó Salernitanát, hogy december 31-ig a szabályoknak és a kapott haladéknak megfelelően rendezze tulajdonosi hátterét.

Gabriele Gravina, a FIGC elnöke kedden jelentette be: nincs további kedvezmény és halasztás, a klubnak tíz napja maradt a kérdés rendezésére, máskülönben kizárják a Serie A-ból. Gravina emlékeztetett: szabályaik egyértelműen fogalmaznak, azonos osztályban szereplő kluboknak nem lehet ugyanaz a tulajdonosa.

A Salernitana tulajdonjogának eladása hónapok óta tartó folyamat, a problémát az jelenti, hogy a társtulajdonos Claudio Lotito egyben a Lazio tulajdonosa is. Nyáron a FIGC - a többi élvonalbeli csapat egyhangú támogatásával - féléves haladékot adott a Salernitanának, de az ügyet azóta sem sikerült rendezni.

Sajtóhírek szerint az elmúlt időszakban egy római és egy svájci-luxemburgi konzorcium is jelezte vételi szándékát, ezzel szemben a klub honlapján azt közölte, hogy egyetlen hivatalos vételi ajánlat sem érkezett.

A Salernitana harmadik idényét tölti az élvonalban, ahol ezt megelőzően az 1998/99-es szezonban szerepelt. A most zajló bajnoki szezonban 18 mérkőzésen nyolc pontot szerzett, hátránya a már nem kieső helyen álló Speziával szemben öt pont. A Serie A keddi játéknapján az együttes Udinében lépett volna pályára, de egy játékosának koronavírusos fertőzése miatt nem utazhatott el.

Borítókép: Twitter.com/US Salernitana 1919

Videók