"Mindenkinek elege van belőled" - Mourinhot Olaszországban ültették le

Bemutatásakor Rómában arról beszélt, hogy megváltozott, de úgy tűnik ezek csak üres szavak voltak.


Vannak dolgok, amik változnak, és van, ami örök: José Mourinho karaktere és balhéi utóbbi kategóriába esnek. Olaszországban sincs ez másként, legutóbbi közjátékát ráadásul csapata kínos, 2-1-es veresége is színesítette az addig 23 bajnokin nyeretlen Cremonese ellen, ami a Bajnokok Ligájára hajtó csapatnak még sokba kerülhet a bajnokság végén.

Nem sokkal a második félidő kezdete után a Special One épp egy elmaradt szabadrúgást kért számon a negyedik játékvezetőn, aki csak annyit felelt neki:

„Foglalkozz a saját ki…ott dolgoddal és ülj le. Mindenkinek elege van belőled” – a portugál ettől csak még idegesebb, és ismét a kiállítás sorsára jutott, ami miatt a Juventus elleni rangadón nem ülhet majd le a kispadra, számol be róla a goal.com.

És, hogy mi a helyzet a „megváltozott Mourinhoval”? Nos, kevesebb, mint két éves római regnálása alatt már nyolcszor kellett a viselkedése miatt fegyelmezni, idei harmadik piros lapjánál pedig senki nem kapott többet még a játékosok között sem.

Az As Roma – Juventus bajnoki rangadó vasárnap lesz 20:45-kor, a Sport 2 közvetíti.

Borítókép: Getty Images Europe
 

Videók