Milan: a Santosba távozhat a csapat brazil csatára

Könnyen elképzelhető, hogy Robinho, az AC Milan támadója elhagyja a piros-feketéket, és hazájába, a brazil Santosba szerződik.


Az AC Milan egykor nagy reménységű brazil támadója, Robinho európai karrierje úgy tűnik, a végéhez közeledik. Az egykoron a Real Madridban feltűnő, majd őrült összegért a Manchester Cityhez igazoló játékosért a Santos jelentkezett be.

A dél-amerikai együttes a csapat szervező középpályását, Andersont adnák honfitársukért cserébe a milánóiaknak. A 19 éves játékos a brazil U20-as válogatott tagja, és játékt leginkább a nyáron a Real Madridba igazoló Luka Modricéhoz szokták hasonlítani.

Robinho 2010-ben, kölcsönben két meccsen már pályára lépett nevelőegyesületében, amelyet 2002 és 2005 között 111 meccsen 46 góllal erősített. 2005 nyarán szerződött 24 millió euróért a "királyiakhoz", majd 2008-ban 43 milliót fizetett érte a Manchester City. Milánóba 18 millió euróért került 2010 augusztusában.

Videók