Menesztette edzőjét a SPAL

Utódja a korábbi olasz kapitány lett.


A SPAL labdarúgócsapata menesztette Leonardo Semplici vezetőedzőt.

A ferrarai klub hétfői, szűkszavú közleményében megköszönte a szakember eddigi munkáját.

Az 52 éves edző 2014 óta irányította az együttest, amelyet egymás utáni két szezonban is eggyel magasabb osztályba juttatott, közte 2017-ben a Serie A-ba.

Első szezonjában 17., az előző idényben pedig 13. helyen végzett a csapattal, ám a SPAL most 23 forduló után az utolsó helyen áll, 15 szerzett ponttal.

A bennmaradást érő 17. pozíciótól hét pont választja el.

Semplici utódja Luigi Di Biagio lett, aki hat évig az U21-es olasz válogatottat irányította. A 48 éves új edző megbízatása az idény végéig szól.

Borítókép: Gabriele Maltinti/Getty Images

 

Videók