Kikapott Leccében az Inter - Serie A eredmények

A Serie A 20. fordulójában hatalmas meglepetéseknek lehettünk szemtanúi. Nézzük az eredményeket.


Kezdjük is a sort mindjárt a legmeglepőbb eredménnyel. A dobogóról ma lecsúszó Internazionale a Lecce vendége volt. Serse Cosmi csapata a kiesés elől próbál menekülni az idei szezonban, több kevesebb sikerrel. Most pont az előbbivel, hiszen az Inter Leccében hagyta a fogát, ahogy mondani szokás. Ranieri csapata nem tudta gólraváltani lehetőségeit, így a Lecce Giacomazzi 40. percben szerzett góljával nyerni tudott 1-0-ra. A Lecce győzelme ellenére is maradt a 18., biztos kieső helyen. Az Inter viszont aggódhat, hogy a vetélytársak ne nyerjenek.

Ugyancsak meglepetésként aposztrofálhatjuk a Napoli vereségét a Genoa otthonában. Walter Mazzari együttese már 3-0-s hátrányban is volt a Luigi Ferraris-ban, de az utolsó tíz percre feltámadtak a nápolyiak. Sőt, inkább csak két percre. Ugyanis a 81. és 82. percben is szépíteni tudott a Napoli Cavani és Lavezzi révén.  Végül 3-2-re nyert a Genoa.

A Lazio is esélyesként lépett pályára Veronában, de Edy Reja csapata ahhoz képest is futballozott. Hernanes góljával szereztek vezetést a római kékek, de Miroslav Klose is duplázni tudott. A Lazio végül simán nyert 3-0-ra a Chievo ellen.

A Fiorentina otthon nyert 2-1-re a Siena ellen, az Atalanta Cesenában nyert 1-0-ra, a Roma döntetlent játszott a Bolognával, míg a Palermo hazai pályán nyert a sereg

Serie A, 20. forduló:

US Lecce - FC Internazionale 1-0 (1-0)
Gólszerző: Giacomazzi (40.)
Genoa CFC - SSC Napoli 3-2 (2-0)
Gólszerző: Palacio (31., 70.), Gilardino (36.), illetve Cavani (81.), Lavezzi (82.)
AC Chievo Verona - SS Lazio 0-3 (0-1)
Gólszerző: Hernanes (21.), Klose (88., 89.)
ACF Fiorentina - AC Siena 2-1 (1-0)
Gólszerző: Jovetic (4.), Natali (63.), illetve Calaío (89.)
AC Cesena - Atalanta Bergamo 0-1 (0-0)
Gólszerző: Rossi (öngól, 76.)
AS Roma - Bologna FC 1909 1-1 (0-0)
Gólszerző: Pjanic (62.), illetve Di Vaio (57.)
US Palermo - Novara Calcio 2-0 (1-0)
Gólszerző: Budan (41., 73.)
AC Milan - Cagliari Calcio 3-0 (2-0)
Gólszerző: Ibrahimovic (32.), Nocerino (39.), Ambrosini (75.)

 

Videók